Hidrológiai Közlöny 1929 (9. évfolyam)

Értekezések és rövid közlemények - Pávai Vajna Ferenc dr.: A lillafüredi kutató mélyfúrás eddigi története és geológiai viszonyai

46 PÁVAI VAJNA FERENC DR. nemcsak mésztufát nem raknak le, de még csak észrevehető bekérgezést sem okoznak. Példák erre éppen a Szinva és a Qaradna forrásai, amelyek vize csobogva, levegővel keveredve rohannak medrükben s az utóbbi átvágva magát a régi mésztufa-terraszon, vagy elkerülve azt, ma sehol sem rak le mésztufát s még csak be sem kérgez. Az a körülmény, hogy a Szinva vize és más karsztforrások vize a felszínen felmelegedve és szénsavat fölvéve lennebb átbukdácsolva és átszivárogva, folyva a porózus oldékony mésztufákon valami kevés meszet még old föl s azt a vízesésekben, sellőkben, porítva, kavarogva és szénsavat veszítve megint lokálisan gyönge bekérgezés alakjában lerakja, kiejti a köveken és mostkori hidegvízi mohákon, moszatokon az még nem mésztufaképzés és nem változtat azon a tényen, hogy ezek a vizek nem alkotnak, hanem elenkezőleg rombolják, elmossák a régi víz otthagyott kémiai üledékét. Az a tény, hogy ma hideg és mésztufát tömegben nem képező víz van ott, ahol régen is volt víz, még nem jelenti azt, hogy az a víz nem lehetett más természetű, és összetételű, sőt szükség szerint más összetételű, mint a mai! A víz csak a lejtőn le és völgyben folyhat, de hogy a lassú tektonikus változások folyamányaképpen, amikor az alsó és felső Szinva vízesések padkája képződött (bizonysága az alsóalagút dörzsbrecciája), geologiai idők alatt hol, mikor és milyen vizek törhetnek föl és folynak le, azt mi csak sejthetjük, de éppen az üledékeik természetéből kell megállapítanunk s ez Lillafüreden azt bizonyítja, hogy az a víz, amely a mai Szinva által elrombolt mésztufát lerakta, más öszetételü volt. Milyen? A tufa kétféle. Alul egy mélyebb réteges mésziszapos féleséget találunk (1. Annabarlang!) s efölött van az üreges keményebb, de még mindig nem p. u. budaihegység típusú, fatörzsek és sok, különösen bükkfaféle levél lenyomatát bezáró féleség. Ha az Annabarlang üregeit figyeljük meg, a felső kétségtelenül fiatalabb tufaféleség, mintegy lefelé haladva fokozatosan nőtt reá a réteges, iszapos féleségre, tehát a mésztufalerakodásban, két generációt állapíthatunk meg, jelezve, hogy talán még a tufaképződés alatt is volt különbség a víz mineműségében és üledéke kiképződésében. A felső tufarétegben különösen, de ahol a fekü kőzetig hatolhatunk, mint a felső vízeséssel szemben levő oldal búvópatakja mentén, fölfelé majdnem a mélyfúrásig, a tufában egész a feküig lehatoló cseppköves, lenyalt falú zegzugos csatornaüregeket találunk. Ezek az üregek — amint a Palota szálló és a mélyfúrás közötti kásásokban láthattuk — nagy, széles, sokszor 10 m átmérőjű, lapos tölcsérekbe torkoltak, amelyek laza tufaanyagában valósággal vagonszámra hevertek rétegekben a kisebb-nagyobb borsókövek. (1. 4. és 5. sz. képek.) Sehol annyi mint Lillafüreden! A borsókövek igen sokszor határozottan gömbhéjas szerkezetűek, s közepükben valami idegen tárgy (sok esetben Lythoglyphoides sp. csigahéja) található, tehát az üres, lebegő csigahéjat, könnyű tárgyat, saját tufamerzsáját burkolta be a vízből kiváló mészanyag. Vagyis a víz olyan összetételű volt, amely a levegőn buzogva hirtelen meg-