Hidrológiai Közlöny 1929 (9. évfolyam)

Ismertetések - A Magyar Biológiai Kutató Intézet II. osztályának munkái, Tihany, 1929. Ismerteti: Ujhelyi Sándor dr.

136 ISMERTETÉSEK A Magyar Biologiai kutató Intézet II. osztályának munkái. Tihany 1929. Az intézet igazgatóinak, dr. VERZÁR FRIQYES és dr. HANKÓ BÉLA szerkesztésében megjelenő könyv sok egyéb érdekes értekezésen kívül több hidrológiai tárgyú dolgozatot is tartalmaz. A hidrológia szempontjából is érdekkel bíró értekezések lényegét az alábbiakban igyekszem röviden ismertetni. MÜLLER SÁNDOR a Balaton vizének kémiai elemzésével foglalkozik. A tó 14 különböző pontjáról származó vizet megelemezve arra az eredményre jut, hogy a víz összetétele közel állandó. Elemzési adatait ILOSVAY régebbi adataival egybevetve megállapítja, hogy jelenleg a víz valamivel hígabb, vagyis minden alkatrésznél csökkenés észlelhető, ez a csökkenés azonban egyes alkatrészek esetében nagyobb mérvű. így a kovasav 30°/o-kal, a szulfátion 20°/o-kal csökkent, a vasnak pedig legnagyobb része eltűnt. Ugyancsak MÜLLER SÁNDOR foglalkozik egy másik dolgozatában a Balaton vizének oxigéntartalmával. Táblázatba foglalt elemzési adataiból kitűnik, hogy a Zalatorkolat kivételével a tó egész területén, minden mélységben a víz oxigéntartalma a hőmérséletnek megfelelő telítettséget, illetőleg kis mértékű túltelítettséget mutat. Ez az oxigéntartalom megfelel a tó mélységéhez képest aránylag nagy felületének és a vízben folyó élénk planktonasszimillációnak. Az utóbbival magyarázható, hogy a befagyott tó vize a jég alatt szintén a hőmérsékletnek megfelelő oxigéntelítettséget mutatja. VERZÁR FRIGYES és LUDÁNY GYÖRQY két dolgozatban a Balaton vizének elektromos vezetőképességével foglalkoznak. LUDÁNY a tónak 24 különböző pontján határozta meg a víz specifikus vezetőképességét. A mérési eredmények 4'09 . 10—

4 és 4- 71 . 10—

4 rec. ohm határértékek között ingadozik és 4 4. 10—

4 rec. ohm átlagos értéket szolgáltatnak. Meghatározták a Balatonba ömlő források vizének vezetőképességét is és azt találták, hogy ezek vizének vezetőképessége és így oldott anyaguk koncentrációja is, kivétel nélkül nagyobb, mint a tó vizéé. A források vizének specifikus vezetőképessége többnyire meghaladja a 6-00 . 10—

4 rec. ohmot, sőt a csopaki savanyúvízé 15'67 . 10—

4 rec. ohm. A mérési adatok arra a következtetésre vezetnek, hogy a forrásvizek koncentrációja a tóban megcsappan. A koncentrációcsökkenésnek kettős oka van: az egyik ok, hogy a tavat legnagyobb mértékben talajvíz és esővíz táplálja, a másik a tóban tenyésző dús vegetáció, mely elfogyasztja a vízben oldott széndioxidot, és így a kalcium- és magnéziumhidrokarbonátot karbonáttá alakítva leválasztja. A növények okozta karbonátkiválás napszakonkénti változásának konduktometrikus követése a tárgya fenti szerzők második dolgozatának. 100 m

3 balatoni vízbe mintegy 8 gr növényt tettek és a víz vezetőképességét reggeli 5 és esti 10 óra között körülbelül egyenlő időközökben mérték. Méréseik egybehangzó adatai szerint a vezetőképesség a megvilágításnak és ezzel összefüggésben az asszimilációnak maximumával minimumra jut, a világítás intenzitásának csökkenésével növekszik, éjjel pedig minimumot ér el. Adataikat egybevetik RuTTNER-nek a lunzi tavon végzett hasonló kísérleteivel. Adataik eltérnek RUTTNER eredményeitől, mert RUTTNER azt találta, hogy az első nap kivételével a napfény hatására a vezetőképesség növekedik. Az eltérés magyarázata a két tó vizének eltérő összetételében rejlik. A Balaton hidrokarbonáttartalma kétszer akkora, mint a lunzi tóé, és így elegendő a növények széndioxidszükségletének a kielégítésére; a hidrokarbonátok megbontásakor a vezetőképesség a karbonátok kiválása miatt csökken. A lunzi tó vizének hidrokarbonáttartalma élénk asszimiláció idején nem képes a növények széndioxidszükségletét fedezni, ilyenkor a növények megbontják a kivált karbonátokat is, melyekből a széndioxid elvonása után a vezetőképességet növelő hidroxidok keletkeznek. GALLÉ ILONA a Balatonból és környékéről származó 14 vízmintában meghatározta a jódtartalmat.