Hidrológiai Közlöny 1927-28 (7-8. évfolyam)

Értekezések és rövid közlemények - Maucha Rezső dr.: A fényintenzitás mint hydrológiai tényező

54 MAUCHA REZSŐ DR. zett. Módszere abban állott, hogy e hinárnövényekből egy-egy hajtást ismert elektromos vezetőképességű vízzel töltött palackokba zárva, a lunzi Untersee különböző mélységű rétegeibe sülyesztette, miután meghatározta photometricus úton a kísérlet idején uralkodó fényintenzitást. Néhány óra múlva a palackokat kiemelve, újból meghatározta a bennük levő víz elektromos vezetőképességét és ebből az ad itból vont következtetést az assimilátio mértékére. Vizsgálatainak eredményeit a mellékelt 9. sz. ábrán tüntettük fel. Az ábra alatt található adatok alapján mármost RUTTNER kísérleteinek eredményeit a következőképen értelmezhetjük: Mindannyiszor ahányszor az idő derült és a külső napfény intenzitása jóval nagyobb volt 1500 BUNSEN-ROSCOE egységnél (lásd II., III., VI., VII. és IX. sz, görbéket), az assimilatio maximuma jóval a víz felszíne alatt jelentkezett, jeléül annak, hogy a magasabb rendű víziflórának assimilatios optimuma is a közvetlen napfény erőssége alatt fekszik. Az igen tiszta vizű (subalpin typusu) lunzi Unterseeben e szerint derült időnél még október hóban is elég erős volt a fényintenzitás ahhoz, hogy az assimilatios optimum a felszín alatt jelentkezhessék. Ha azonban a kísérlet idején az ég borult (1. az V. sz. görbét), avagy pedig az időjárás ködös volt (1. az I. és IV. sz. görbét), akkor már szeptemberben sem lehetett a víz felszíne alatt assimilatios optimumot megállapítani. Sőt a szeptember havi alacsony délutáni napállás is elegendő volt ahhoz, hogy a magas hegyek között fekvő tó vizében a fényintenzitás már a felszínen is az optimális alá sülyedjen (I. VIII. sz. görbe). RUTTNER vizsgálataiból továbbá megállapítható még az is, hogy az optimálisan megvilágított vízréteg mélysége a napmagassággal akként változik, mint azt MINDER vizsgálatai kapcsán már kifejtettük. Az elmondottak után ugyanis nem tulajdoníthatjuk a véletlennek azt a körülményt, hogy RUTTNER a fényoptimumot augusztusban 2, (1. II. sz. görbét) szeptemberben 1, (1. III. és IX. sz. görbét) és végül októberben 0 5 m mélységben (I. a VI. sz. görbét) állapította meg. MC LEAN és YAP

1

5 vizsgálatai meg épen oda mutatnak, hogy nemcsak a viziflóránál, hanem a szárazföldi növényzetnél is lehet szó optimális fényintenzitásról. Ők a cukornád assimilatiojának mértékét tanulmányozták a FILIPPINI szigeteken és azt találták, hogy az assimilatios tevékenység reggel 7 ó. 30 perctől 9.30 percig rohamosan növekedik, innen kezdve azonban lassankint lecsökken, a déli órák alatt meglehetősen alacsonyan marad, majd ismét növekedik, hogy délután 5 óra körül érje el napi maximumát. Véleményünk szerint a trópusi növényeken gyakran megfigyelhető fényes levélfelületnek nemcsak a hősugarak, hanem az assimilatiot hátráltató túlerős fény visszaverése körül is lehet némi szerepe. Rég ismert dolog, hogy a halobios az egyedek száma tekintetében a sarkvidékek táján a leggazdagabb, s onnan az egyenlítő felé haladva mindinkább elszegényedik. Ezt az eleinte meglehetősen szokatlannak tetsző tapasztalati tényt sokáig nem igen tudták hogyan értelmezni, annál kevésbbé, mert