Hidrológiai Közlöny 1923 (3. évfolyam)

Szakosztályi ügyek - Évzáró ülés és szakülések

60 Fiume Novi és a Kalpa közé esett, felölelte tehát a Modrus-fiumei Karszt É—i részét. A benne fellépő képződmények közül tüzetesebben a Mrzla-Vodicai paleodiasz, továbbá a tengermelléki tithon és a Vinodol eocén képződményeivel foglalkozott, de számos megfigyelést közölt a Karszt tektonikájára — valamint ezekből kifolyólag nem egy esetben a hegység hidrológiai viszonyaira nézve is. Ezenkívül figyelemmel kísérte a magyar Középhegység egynémely geologiai kérdését, míg az őslénytaniak közül a tüskebőrüek képezték kedvenc tárgyát, de mindezekről az anyaegyesületünk holnaputáni közgyűlésén TIMKÓ IMRE m. kir. főgeologus fog bővebben megemlékezni. Dr. WEISSMAHR JÓZSEF, a Hidrológiai Szakosztály másik halottja 1875-ben Bécsben született, a középiskolát Brassóban és Kolozsvárt járta, — érettségijét pedig 1894-ben ez utóbbi helyen tette le. A budapesti műegyetemen végzett évei után 1898-ban mérnöki oklevelet nyert, 1919-ben pedig „summa cum laude" műszaki doktorrá avattatott. Több mint 20 éve, hogy a m. kir. Józsefműegyetemen mint tanársegéd működött, először a geodéziai út- és vasútépítéstani tanszéknél, 1900-tól kezdve pedig a vízépítéstaninál, még pedig 1901-től fogva adjunktusi minőségben. Ezalatt bőségesen volt alkalma a vízépítés hatalmas birodalmának minden egyes fejezetébe mélyen betekinthetni. Különös rátermettségénél fogva főnökének: KOVÁCS S. ALADÁR, a vízépítéstani tanszék ordinariusának csakhamar megbízható segítője és gyakori elfoglaltsága, majd későbbi betegeskedésének idejében helyettesítője is lön. Mérnöki működését 1905-ig a „Vágbalparti ármentesítőés belvízszabályozó társu 1 at"-nál kezdte meg, ahol több objektumot önállóan megépített, nagy területeket ármentesített, de egyszersmind azok elárasztó öntözését is lehetővé téve. 1905—1914. közt mint KOVÁCS S. ALADÁR mérnöki irodájának társa folytatja mérnöki gyakorlatát. Eközben számos magas-, híd- és víziépítmény, szilárdságát vizsgálja meg; tervezi a Hódmezővásárhelyi tiszai rakodó partot, a zimonyi vízmedencét, a Balaton-fonyódi motor- és vitorláscsónak kikötőjét, Temesvár malom- és szénatéri hídjait, a Topleci Cserna-hidat, a felsősebesi Olt-hidat stb. Ennél még inkább figyelemreméltó azonban az a tevékenysége, melyet a tudományos hidrométria terén kifejtett. 1900-tól 1910-ig a vízépítéstani tanszék nagymarosi vízsebességmérő gyakorlatainak tartásával ugyanis őt bízta meg főnöke, amikor is szerencsés ötlettel átszervezte a gyakorlat régi menetét. Az erre való hívatottságát mi sem bizonyította jobban, mint hogy az addig használatban volt elavult vízsebességmérőket saját maga szerkesztette új típusú műszerekkel helyettesítette. Tőle való az „Uni verzál Regiszt rátör", mely a vízsebességek függélyek szerinti változásának differenciál és integrál görbéjét megrajzolja. E műszernek az a legfőbb előnye, hogy az eddigi mérési eredmények fárasztó feldolgozása nélkül a mérési eredményeket a leggyorsabban juttatja kifejezésre. De még ezután is folytatja elméleti és kísérleti hidrométriai kutatásait, amiknek eredményeképen a „Vízsebességmérések hibái és csökkentésükre vagy kiküszöbölésükre szolgáló módszerekés eszközök" című tudori disszertációját írja meg, amelyben