Hidrológiai Közlöny 1923 (3. évfolyam)

Értekezések és rövid közlemények - Strömpl Gábor dr.: A Gömör–Tornai karszt hidrológiája

A OÖMÖR-TORNAI KARSZT HIDROLÓGIÁJA 21 Karsztunk nem önálló hegység, hanem az Érces-hegység déli hegysége. Ugyanilyen a tőle ÉNy.-ra fekvő Murányi-karszt, mig az Érceshegység É-i oldalán lapuló karsztok közül a szepesi Glac és Galmusz (porácsi) karsztja nevezetesebb. Azelkarsztosodást teremtő mészkövek: triaszidőszakiak. Felső emeletükben világos, alsóbb szintjükben sötét színűek. Karsztosodásra különösen a felső-triasz mészkövei alkalmasak. Ezt elősegítik még a sötét mészkövek alján előbukkanó agyagos, palás (werfení) rétegek is, amelyek vízállók s így a karszt mélységének határt szabnak. A többi formáció a karsztosodás tekintetében jelentéktelen. A hegység DNy-i szélét kísérő hatalmas kavicsrétegeknek (pliocén ?) csak annyiban van jelentőségük, hogy ráborulva a mészkövekre — rejtett karsztot teremtenek. A hegyszerkezet szerepe a karsztosodás terén ehelyt alárendelt. A rétegek gyűrtek, tömegei el-elvetődöttek, de úgy a gyűrődések, mint a vetődések teremtette tektonikai egyenetlenségeket — nagyjában — elegyengette a karszt laposát teremtő (kréta-időszak?) letárolás. Szembeszökő egyenetlenségeket, törések mentén támadt meredek lejtőke csupán a harmadkori kéregmozgások idéztek elő karsztunk D- és K-i peremén. Benn a karsztban a tektonikai szerkezet csupán a mészkövek és az agyagospalák ill. a vízvezető és vízkötő kőzetek eloszlását szabja meg. Nagy magasság-különbségek és jelentős térszíni egyenetlenségek teremtésére „lenyesett" tektonika nem képes, de a karsztosodás s vele kapcsolatosan a karszt-hidrologia megszabásában már jelentős. A hidrológiai viszonyok tekintetében jelentősebb a terület geomorfologiája. Ehelyt csak a hidrológiára tartozó általános morfologiai viszonyokat ecsetelem. Karsztunk geomorfologiai tekintetben igazi karszt, de nem egységes, nem egyívású. Voltaképen h á r o m-féle karszt tömörül benne össze a legpéldásabb tájegységgé. Mind a három karszt más-más korú és ehhez mérten más-más arculatú is. Legrégibb (kréta?) a karszt zöme. Az az egyöntetű fennsík-tömeg, amelyik északon az Érchegység oldalának támaszkodik neki és 850—900 m tsz. f. magasságból fokozatosan 400—450 m-re ereszkedik alá. Ez a 400—450 m-es lejtősödés azonban nem nagy, sőt alig vehető észre, mert 25—30 km hosszúságra oszlik el s így km-enkint csupán 13—18 m emelkedés mutatkozik. Az ősi karszt teteje tehát valóságos fennsík, amelyik É-i csücskétől a falucskai Szarvas-hegytől (949) DNy felé hosszabban, DK felé pedig rövidebben lejt. Az egykor (kréta ?) összefüggőbb, egységesebb felület ma már tagolt. Hatalmas kanyonszerű völgyek megannyi kisebb-nagyobb „hegyre", fennsíkra szabdalják. Ilyenek: a Kónyárt, a Nagyhegy, a Galyaság,a (Szilicei) Fennsík, az Alsó és Felső-hegy, a Barkai-felsőhegy, a Kis-erdő és a Fels ő-(Nagy ?)- e r d ő. A fennsíkok bércekkel, töbrökkel telirakott, meredek oldalak közé fogott magaslatok. Igazi völgy nem szabdalja testük, csupán töbörsorok és vápák (füves fenekű vakvölgyek) kígyózó horpadékai ülnek a bércek közén