Hidrológiai Közlöny 1922 (2. évfolyam)
Értekezések és rövid közlemények - Scherf Emil dr.: Hévforrások okozta kőzetelváltozások (hidrotermális kőzetmetamorfózis) a Buda-Pilisi hegységben
HÉVFORRÁSOK OKOZTA KŐZETELVÁLTOZÁSOK A BUDA-PILISI HEGYSÉGBEN 73 Az előadottak kizárólag csak a Budai-hegységben és a Pilisi-hegységnek -szomszédos részeiben mutatkozó kőzetmetamorfózisra vonatkoznak. Saját megfigyelések és irodalmi adatok alapján azonban azt hiszem, hogy az ismertetett metamorfózisjelenségek általánosabb elterjedésüek. VADÁSZ dr. pl. a Duna balpartján, Csővár-Nézsa között emelkedő hegyrögről említi (212, 148, 161 — 162), hogy ott a fődolomit helyenként valóságos kőporrá „mállik." A valóságban itt sem felszíni mállás, hanem hajdani hidrotermális folyamatok következtében jött létre a kőporosodás. Ezek a folyamatok a budai márgának megfelelő rétegeket részben elkovásították, részben pedig kilúgozták és tufaszerü anyagokká változtatták. A triász-alaphegységre transzgredált oligocén tengertől idesodródott kavicsok a kovasavas hévforrások működése következtében itt is hárshegyi-homokkővé cementeződtek össze. MAJER ISTVÁN dr. a Naszál-hegy körül is talált sok hasonló hévforrásnyomot, amelyeket külön tanulmány keretében jelen kötetben ismertet (121). A Bükk-hegység keleti részében Görömböly-Tapolca fürdő mellett a „Magy. Ált. Kőszénb. R. T." nagy kőbányájában a felsőtriászmészkövet helyenként laza porrá átkristályosodva találtam, kétségtelenül azoknak a szénsavas hévforrásoknak a hatására, amelyek ma a völgybe szálltak le, hajdanában azonban magasabban fakadhattak s forróbbak lehettek. A laza mészkőporon itt is rendzina mutatkozik. A déli Rajnai-palahegységben, Felső-Hessenben, a Lahn-vidéken, a középdevon Stringocephalus- vagy Pcntamerus-meszek zónájában gazdag mangánbarnavasérctelepek vannak. („Lindener Mark" Giessen mellett; Oberrosbach a Taunus-hegységben stb.) Fekűkőzetük dolomit, amely nem egyéb, az ércesedés szomszédságában rendesen 1—2 m-re, néha azonban 20—30 m-re is eldolomítosodott devon mészkőnél. 5 7 Az ércek fedőjében „agyagok" vannak, amelyeknek színe jellemzően világosvörös; vörösre csíkolt fehérszínüek is.előfordulnak. Ezeket azelőtt mind a mészkőoldódásnál hátramaradó oldhatatlan agyagos résznek vagy pedig terciér agyagoknak is tartották és csak AHLBURG (4, 50) mutatott rá arra, hogy ezen képződmények között nagyon sok erősen kaolinosodott devonpala és agyagos palás diabáztufa (Schalstein) is van. Az ércesedést azelőtt leginkább a devon eruptiv kőzeteknek és tufáiknak vas- és mangántartalmából származtatták, amely eszerint a nézet szerint a málláskor oldatba ment és a mészkőre szivárogván, azt metaszomatikus módon elváltoztatta. AHLBURG (4, 54—55) ezzel szemben ezt a metaszomatikus elváltozást felszálló meleg savanyúvizekben foglalt vas- és mangánsók hatására vezeti vissza. Ezek a termák a miocén bazalterupciókat (Vogelsberg stb.) követően szállhattak fel a vetődési vonalakon s a Lahn-vidéken még ma is nagy számmal fordulnak elő és kaolinositják mellékkőzeteiket. Az ércek alatti mészkő dolomitosodását régebben úgy magyarázták, hogy az érces szénsavas csapadékvizek az eredeti mészkő 5 7 HUMMEL (87, 18) újabb leírása szerint a dolomitos részletek néha telérszerüen nyúlnak be a mészkőbe ott, ahol hasadékok mentén a dolomitosodást okozó oldatok messzebbre hatolhattak be a mészkőbe.
