Hidrológiai Közlöny 1922 (2. évfolyam)
Értekezések és rövid közlemények - Cholnoky Jenő dr.: A folyók és tavak vízállásáról
A FOLYÓK ÉS TAVAK VÍZÁLLÁSÁRÓL. Irta : CHOLNOKY JENŐ dr.* A Balaton tudományos tanulmányozásának egyik legszebb eredménye az volt, hogy a Zala és a Balaton vízállásainak fötényezőjeképen a csapadékot és a havi középhömérsékleteket ismerte föl. A Zala vízállásaiban ugyanis nagyon feltűnő volt, hogy néha nagy csapadék alig okoz vízszínemelkedést, máskor meg jelentéktelen esőzések érezhetően megduzzasztják a folyót. Többszörös kísérletezés, mindenféle tényezőnek figyelembevétele sem tudta a tüneményt megmagyarázni. A folyó vízállására kétségtelenül elsősorban a csapadék van legnagyobb befolyással. De világos, hogyha ez a csapadék kiszáradt, meleg talajra hullik, akkor nem jut belőle sok a folyónak. Viszont ha a csapadék hideg, átázott, esetleg fagyos talajt talál, akkor legnagyobb része lefolyik s érzékenyen megnöveli a folyó vízállását. Föl kellett tehát tenni, hogy a csapadékból leszámítandó az elpárolgás. Csakhogy ez a leszámítás nem vezetett eredményre. A párolgásra nincsenek jó adataink, nem lehet a párolgásmérőket úgy felállítani, hogy azok nagy területen történt elpárolgásról valami közepes értéket szolgáltassanak. Fel lehetett tenni, hogy az elpárolgás nagysága a vízgyűjtő területen arányos a havi középhőmérsékletekkel, tehát a csapadék adataiból fokozatosan le kell vonni a havi közepes hőmérsékleteket, mintha azok elpárolgás-magasságok volnának. Bármint választjuk a hőmérsékletet párolgássá átalakító arányszámot, nem jutunk jó eredményre. A kísérletek természetesen grafikusan történtek. 1 Felrajzoljuk a folyó vízállásait havi közepekben, aztán a csapadék havi összegeit. A kettő semmiképen sem kollaudál. Igen gyakran megesik, hogy a csapadéknak jelentős maximuma van s ennek a vízállásban minimum felel meg és fordítva. Többféle sikertelen kísérlet után végre sikerült megtalálni a dolog nyitját. Ha a csapadékábra ordinátáit a havi középhőmérsékleteknek a hőmérsékletekkel arányosan változó arányában megnöveljük vagy megcsökkentjük, akkor a vízállásokkal meglepően kongruens vonalat kapunk. Ez a dolog így értendő. Minél magasabb a havi középhömérséklet, annál kevesebb szerepet játszik a csapadék. Empirikus próbálgatások szerint 4" C hőmérsékleten a csapadék teljes nagyságával szerepel; -f- 24" C hőmérsékleten a csapadék duzzasztó hatása gyakorlati értelemben semmi, tehát könnyen fel* Előadta a Magyarhoni Földtani Társ. Hidrológiai Szakosztályának 1922. október 24.-én tartott ülésén. 1 L. CHOLNOKY : A Balaton hidrográfiája. A Balaton Tud. Tan, Eredményei, 1. kötet, II. rész. 176. oldal, 84. ábra.