Hidrológiai Közlöny 1922 (2. évfolyam)

Értekezések és rövid közlemények - Löw Márton dr.: Óbuda ármentesítése és az Aranygegyi árok 1922. február 24. és 25-i áradásáról

ÓBUDA ÁRMENTES1TÉSE ÉS AZ ARANYHEGYI ÁROK ÁRADÁSÁRÓL 107 és a Péterhegyen). A pleisztocénkor 1 ősz-képződménye (a főteknő nagy részén, valamint a hidegkútiban is) és a futóhomok (nagy területen Szt.-Iván és P. Vörösvár körül). Végre a holocén vagy alluvium üledékei (keskeny sávok a patakok mentén). A felsorolt kőzetek legnagyobb részei vizet befogadó vagyis permeabilis, nevezetesen a fődolomit és a dachsteini mészkő a sűrű hasadozottságánál fogva, úgyszintén a nummulitos mészkő is. A hárshegyi homokkő a likacsosságánál fogva fogadja be a vizet, valamint még fokozottabb módon a pectunculus homok és homokkő is. A briozoás mészkő szintén hasadékos és legalább is semipermeabilis. Permeabilisek továbbá az andezittufa, a mésztufa, végre a takaróként fellépő lősz és futóhomok, még pedig a legkitűnőbb módon, úgyszintén az alluviális területek is. A lősz és a futóhomok az egész vízkörnyezetnek legalább B/° részét teszik. Impermeabilis vagyis vizetátnemeresztő kőzetek ellenben a budai márga és a kiscelli agyag. Ezek a vizet át nem bocsájtó kőzetek alig tesznek ki többet 15 km

2-nél, amivel szemben a permeabilis kőzetek nagy területe áll, amely ennélfogva majdnem azonos a medencénk egész kiterjedésével, vagyis kb. 120 km

a-rel. A tektonikai alkotását illetőleg területünk, mint a Magyar-középhegységnek része maga is rögös szerkezetű. Magaslatai kiemelkedő rögöknek felelnek meg, míg mélyedményei az ott lévő rögök leszakadása folytán jöttek létre. Ilyen leszakadt teknőrészek a Nagykopasz és Fehérhegy közötti tér, Pilisszántó területe, a Vörösvári, Szt.-Iváni, Solymári, Hidegkúti, a P. Borosjenői és az Ürömi teknőrészek, amelyek az alaphegységen rajtafekvő kiscelli agyaggal együtt sakktáblamezőszerüen, különböző mélységekig szakadtak le. Az ilyen módon előállott küszöbösséget azután a felsőoligocén üledékek töltötték ki, legvégül pedig a lősz és a futóhomok takarók egyengették el. Látnivaló ezekből, hogy a felülről beszivárgó vizek teknőnkben lefelé csakis a kiscelli agyag-telepig hatolhatnak, tehát mint egy felső vízhorizont szerepelhetnek, míg ellenben a csapadék azon része, amely a teknőből kiemelkedő horsztokra hull, mélyebb szintekbe is lejuthat. Normális időjárás mellett a csapadékok tekintélyes része be is szokott a fent jelzett módon a teknőnk talajába szivárogni. A fent vázolt, a víz beszivárgására annyira kedvező hidrológiai viszonyok dacára 1922. febr. 24. és 25-én nagy víztömegek jelennek meg az Aranyhegyi-árokban. Az áradás lefolyásáról a következő adatokkal rendelkezünk. 1922. febr. 24-én reggel 7 órakor még a rendes kis víz folyt az árokban. Délelőtt 11 órára mintegy 1'50 m-t áradt és ekkor az Arany-úti hídnál 9 sor tégla látszott ki a vízből. Délután két órakor 3 sor, három órakor 2 sor tégla volt még kinn a vízből. Este 7 órakor már a hosszgerenda alsó élének magasságában volt, illetve a híd felső oldalán a hídpálya felső éléig duzzadt a víz. Délután a balparton egyes helyeken már átfolyt a víz. Este 8 órakor a vasúti állomás nyugati kijáratánál a sinek 10 cm-re vízben állottak, illetve a vasút pályatestén a víz átömlött. Este 9 órakor kezdett a viz apadni és 1 óra alatt mintegy 15 m-t apadt s ez reggelig folytatódott.