Hidrológiai Közlöny 1922 (2. évfolyam)
Értekezések és rövid közlemények - Löw Márton dr.: Óbuda ármentesítése és az Aranygegyi árok 1922. február 24. és 25-i áradásáról
ÓBUDA ÁRMENTES1TÉSE ÉS AZ ARANYHEGYI ÁROK ÁRADÁSÁRÓL 97 kapcsolatban a dunaparti védtöltést egészen az esztergomi helyiérdekű vasút hídjáig, annak jobbparti hídfőjéhez csatlakozóan megépítette. Sajnos az új védvonal hatása csupán a Dunapart és a Szentendrei-út közötti mintegy 91 há-nyi területre terjed ki, amely területen maga az új gázgyár is fekszik. A Szentendrei-út vonalától nyugatra a Vihar-, Testvér- és Táborhegy lábáig terjedő, tetemesen nagyobb és mintegy 275 há-nyi síkság az említett védvonal kiépítése után is ép úgy szenvedett a magas Duna vizektől, mint előbb. Ennek oka az volt, hogy az Aranyhegyi-árok torkolati zsilipjét a belvizek okozta elöntések kockázata nélkül lezárni nem lehetett. Hogy a belvizek nagy tömege a dunai torkolati zsilip elzárása esetén méltó aggodalomra szolgáltathatott okot, ennek igazolására elegendő lesz az e területet átszelő Aranyhegyi-árok néhány vízhozami adatát ideiktatni. Az Aranyhegyi-árok vízgyűjtő területe kereken 120 km 2. Az árok e hatalmas területről száraz időben éves átlagban 300—400 liter víztömeget vezet le másodpercenkint. Közepes esőzések alkalmával víztömege mp.-kint 8000— 10.000 literre, nagyobb záporok alkalmával 16—18.000 literre is felemelkedhetik. 1882. óta egyetlen egy esetben, még pedig 1897. aug. 8-án védték ki a Duna 7-05 m-es áradását az akkor épen kiszáradt Aranyhegyi-árok meder dunai torkolatának elzárásával. Azóta sem használhatták a beépített zsilipet és magas dunai vízállásoknál is nyitva kellett hagyni, szabad folyást engedvén a magas Duna okozta elöntéseknek. Bár az utolsó évtizedekben ily elöntés hála a Duna alacsony vízjárási viszonyainak átlagosan minden 5—6 évben egyszer fordult elő, mégis minden ily alkalommal úgy a köz-, mint a magánvagyon tetemes károsodást szenvedett, nem is szólván a mentéssel, a lakosság kitelepítésével és élelmezésével járó nehézségekről és költségekről. Volt azonban az elöntéseknek másnemű káros következménye is, amennyiben a lakóházak átnedvesedése, a visszamaradó mocsarak és pincevizek a közegészségi viszonyokat még az árhullám elvonulása után is hosszú időn át kedvezőtlenül befolyásolták. Az árvíz okozta elöntések kiterjedése a mindenkori árvízmagasságokkal változott. 1920. januárjában előfordult elöntés kiterjedése a január 23-án 654 m legmagasabb vízállást elérő Duna által 24 há beépített és 90 há mezőgazdasági müvelés alatt álló területet, összesen 114 há-t, azaz kereken 200 kat. holdat borított el. Mindezen állapotok végleges megszűntetése csupán az említett nagy vízhozamú Aranyhegyi-ároknak az esztergomi vasúti töltés vonalán kívül való helyezésével volt remélhető. A nagy víztömegek átemelésére, mint átmeneti megoldásra berendezkedni nem lett volna gazdaságos, mert hiszen a tetemes beruházási költséggel járó ezen telep a patakmeder tervezett áthelyezésével egyidejűleg feleslegessé és legnagyobbrészt értéktelenné vált volna. Az a belvíz mennyiség, ami a patak áthelyezése után megmarad, magas Dunavízállás esetében 1—2 ideiglenes kisméretű szivattyú felállításával és üzembentartásával minden nehézség nélkül átemelhető. Ily berendezkedés mellett az Aranyhegyi-árok dunai torkolati zsilipjét árvíz esetén mindenkor aggodalom nélkül el lehet zárni, ami egyjelentőségű az esztergomi helyiérdekű
