Hidrológiai Közlöny 1921 (1. évfolyam)

Értekezések és rövid közlemények - Schréter Zoltán dr.: Az esztergomi barnaszénterület karsztvize

AZ ESZTERGOMI BARNASZÉNTERÜLET KARSZTVIZE 49 fektetni, a Tatabányán 1909-ben dühöngött nagy tífuszjárvány után. S amint az eredmény megmutatta, teljes sikerrel (6.). Kétségtelennek tekinthető tehát, hogy a Gerecse és a Vértes, sőt talán a Bakony-hegységek mészkő és dolomit tömegében is körülbelül hasonló tengerszint feletti magasságban van a felszín alatt rejtőzködő karsztvíz felszíne. A karsztvíz mozgása a mészkőben. Mint föntebb említettem, a mészkövet számos vetődés, kisebb-nagyobb hasadék (diaklázis) járja át, amelyek egyrészét a korábbi geologiai korszakokban a lefelészivárgó csapadékvíz többé-kevésbbé kioldotta, kitágította s így változatos lefutású, igen szövevényesen összefüggő járatrendszer keletkezett, amely utólag vízzel töltődött ki. Amint az esztergomi barnaszénbányák meddő vágataiban észlelhető, ezek a vízjáratok, üregek többnyire a merőlegeshez közelálló keskeny rések, néha azonban nagyobb üregek. Utóbbiak úgylátszik, leginkább ott fejlődhettek ki, ahol vetődések, vagy hasadékok keresztezték egymást. Ezek a vízjáratok kétségtelenül a legváltozatosabban összefüggenek egymással, de amint a vízbetörések pontos tanulmányozásánál kitűnt, ez az összefüggés néha csak igen gyenge, csekély lehet. Ezt a valószínűséget a következő példával szemléltethetem: a tokodi altáró „nagy üregé"-ben régebben víz állott, amely a közelben történt vízbetörések alkalmával (Vilmos akna I., IV., III. ereszke) eltűnt. Amint a vízbetöréseket elgátolták, csak kb. 6 nap múlva — tehát elég lassan — emelkedett fel megint a víz a nagy üreg régi szintjére. Az iszapszivattyú üregének vízszintje ellenben az egész idő alatt alig változott. E jelenség magyarázatául, mint ezt SCHMIDT (5.) és mi R0ZL0ZSNIK-kal (7.) részletesebben kifejtettük, a következőket tételezhetjük fel: az egyes hasadékokkal jobban átjárt s ennélfogva üregesebb részletek többé-kevésbbé elkülönült vízjárat-rendszert formálnak, amelyeket egymástól csekélyszámú és keskeny vízjáratokat tartalmazó részletek választanak el. Tehát az összefüggés a két-két, illetve több vízdús mészkörészlet közt csak kevés és keskeny, szűk vízjárat által, esetleg csak vízszivárgás útján van meg. Ez az oka annak, hogy az egyik vízben dús vízjárat-rendszernek megcsapolása egy másikon alig hoz létre észrevehető vízszínváltozást. Ez egyszersmind a magyarázata annak a tapasztalati ténynek, amit SCHMIDT bányaigazgató (5.) rögzített először, t. i., hogy az eleinte kevés vizet adó vízbetörések vízhozama rohamosan gyarapszik, felemelkedik a maximálisra, majd megint gyorsan csökken s végül az állandó, egyforma vízszolgáltatás következik be. A nagy és maximális vízszolgáltatás idején nyilván egyes nagyobb üregek víztartalma ürül ki hirtelen, majd később csak a jobbról-balról beszivárgó állandó vízhozzáfolyás táplálja a vízbetörést. A vízbetörések nagysága a megütött vízjáratrendszerrész vízbőségén kívül függ természetesen a betörési hely tengerszíu feletti magasságától is, mivel mennél nagyobb mélységben történik a vízbetörés, annál nagyobb hidrostatikai nyomás alatt áll ott a kiömlő víz. A karsztvíz mozgása e földalatti járatokban egyébként igen lassú lehet. A karsztvíz táplálása. A bányászat által a triász mészkőben megütött és onnét hosszú időn át elvont víz mennyisége óriásinak mondható. Elég, ha arra utalok, hogy csak a tokodi altáróból ma percenként