Dr. Domanovszky Sándor: A magyarországi közúti Duna-hidak acél felszerkezeteinek története. Különlenyomat a 40. Hídmérnöki Konferencia előadásainak kiadványából (2000
Az acélanyagok független vizsgálata elsősorban a József körúti Technológiai Intézetben folyt, míg meg nem alakult 1956-ban az Útügyi Kutató Intézetben a jelenleg is (még) működő Acélhíd Laboratórium, elődöm, ifj. Gállik István vezetésével. A laboratóriumot elsősorban acélanyagok mechanikai vizsgálatára készítették fel: szakító-, hajlító-, ütő-, keménység- és fárasztóvizsgálatra, de metallográfiai vizsgálatokhoz van egy fénymikroszkópunk, és első telephelyünkön volt közúti hídelemek fárasztására egy körpályánk is. Két utolsó nagyobb beszerzésként 15 éve került sor egy 500 kN-os MTS szakítógépnek és az ország legnagyobb csavarógépének a beszerzésére. Mivel a laboratórium feladatai között próbaterhelések és egyéb helyszíni vizsgálatok is helyt kaptak, beszerzésre és alkalmazásra kerültek a nyúlásmérő bélyeges feszültségméréshez szükséges műszerek és anyagok is. Ez a laboratórium - mind kutatási, mind független minőségellenőrzési vonalon - kezdettől foglakozik a szerkezeti acélok és a betonacélok vizsgálatával is. Jelentős részt vállalt a hídügyi szabványok, illetve a hídszabályzatok korszerűsítésében, a hazai betonfeszítő pászmagyártás európai szinten tartása ellenőrzésében és a szerkezeti acélok szabványainak a korszerűsítésében. Érdemes számszerűen is megemlítenünk, hogy 1982 és 1998 között 22 kutatási megbízásnak tett eleget a laboratórium. Utóbbi kérdés akkor vált égetővé, amikor a budapesti Erzsébet híd pályaszerkezetének gyártása során fény derült arra a tényre, hogy igen hiányosak a magyar szerkezeti acél szabványban a szívósságot garantáló követelmények. Mint ismert, ijesztő esemény történt a műhelyben a pályatáblák daruzása során: két lemez alig másfél méteres esés eredményeként ridegen eltört. Ezidőben még nem volt előírva (a hegeszthetőnek előirányzott 36.24.12 S jelű anyagnál sem) az alapanyag Charpy-vizsgálata, mely a nyugat-európai (elsősorban a német) szabványokban már követelményként szerepelt. Ekkor került sor átmeneti előírásként az ún. HID-2 jelű acél, majd a véglegesnek szánt (csaknem harminc év után az EN-szabványokra való áttérés miatt megszűnő) 37 B, C, D ...stb. minőségek előírásainak kidolgozására, laboratóriumunk akkori vezetőjének jelentős közreműködésével. E munkáról intézeti kiadvány is készült. Ugyanezen időszakban - még az acélanyagoknál maradva - laboratóriumunk folyamatosan, független ellenőrként figyelemmel kísérte a hídépítésben felhasznált betonacélok minőségének alakulását. Több minőségi kategóriával voltak problémák, így elsősorban a ma már nem alkalmazott B 50.36 jelű anyaggal. Sajnos, a problémák a ma felhasznált minőségfajták egy részénél is fennállnak. Néhány éve például egy külföldi érdekeltségű cég 12 000 tonna ukrán betonacél néhány mintáját vizsgáltatta velünk. Ezek érthető módon nem feleltek meg a hazai előírásoknak, már vegyi összetételükben sem, hiszen az ő előírásaik a hazainak csaknem kétszeresét engedik meg, széntartalom szempontjából. Jellemző a kiskapuk hazai rendszerére, hogy ezután az illető (magyarországi bejegyzésű) cég - a teljes mennyiséget magyar kivitelezőknek a csepeli vám-szabad területen eladta, és - az őket terhelő (meg-nem felelősséget bizonyító) eredményű vizsgálatokat a mai napig sem fizette ki. Ehhez hasonló magatartástól - rossz eredmény esetén - sajnos egy-egy hazai cég ma sem tartja magát távol. Még olyan esetben sem, ha eredményünk őt csak kisebb mértékben érinti. Jelenleg a betonacélok minőségében a legnagyobb gondot a kelet-európai acélművekből (elsősorban Ukrajnából) származó alapanyagokból történt hazai hengerlés okozza. Most már odáig sikerült visszafejlődnünk, hogy a legegyszerűbb (B 38.24 jelű) betonacélban is tud a magyar ipar szilárdságilag selejtes anyagot gyártani! És ami súlyosabb: egyre romlanak a statisztikai kiértékelés eredményezte tanulságok is! 79
