36. Hídmérnöki konferencia. Gyula, 1995.

Tartalomjegyzék

dr. Goda Péter a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője A KÖRÖS-VIDÉK SAJÁTOSSÁGAI A vízépítők a hídmérnököket az egyik legszebb építmény megvalósítóiként tisztelik, hiszen a híd nemcsak egy létesítmény, hanem szélesebben értelmezve egymástól elválasztott közösség közötti kapcsolat szimbóluma is. A víz és a híd természetszerűleg keresztezi egymást, de mindig a két szakma szoros együttműködésének termékeként alakul ki a művek közötti kapcsolat. Ennek a gondolatnak az igazolását adja az az album, amelyet idősebb és ifjabb Galbáts Zoltán kollegáim jóvoltából a Körös-Berettyó hídjairól a Békéscsabai Közúti Igazgatóság és az Ükig hasonmás formában adott ki. Az általánosságokon túlmenőleg néhány gondolat erejéig a Körös-vidék vízgazdálkodási sajátosságáról illik szót ejteni. Az Erdélyi-középhegység közelségéből, szélsőséges éghajlati viszonyaiból és rendkívül heves lefolyási hajlamából adódóan, talán hazánk egyik legárvízveszélyeztetettebb területének nevezhetjük a Körösök süllyedékét, az egykori Kis- és Nagy-Sárrét vidékét. Ugyanaz a határon belépő folyó, amely nyári aszályos időszakban alig szállít másodpercenként 500 liter vizet, nem ritkán képes akár 600 m 3 /s árvízi csúcshozam produkálására is. A maximális és minimális vízszint közötti különbség eléri a 10-12 métert folyóinkon. Ez a szélsőségesség maga után vonja a műveinkkel és a végrehajtó szervezetünkkel kapcsolatos nagyfokú alkalmazkodóképességet, de mindez nem kompenzálja maradéktalanul a vízbőségből és vízhiányból fakadó nagymértékű kitettségünket. Már a múlt században felismerték a szakértő elődök, hogy a Körös-vidék különösen függ az idegen vízgyűjtők vízkészletétől, azaz szükség van a nyári vízhiány idején a tiszai vízutánpótlásra. A Tiszáról a nyári mértékadó időszakban általában 30­50 m 3 /s vízátvezetésre kerül sor az ott megépült két vízlépcső, a tiszalöki és a kiskörei segítségével. Ezen vízpótlások nélkül (mely éves szinten akár 200 millió köbmétert is kitesz) a Körös-vidék akár félsivataggá is válhatna az elmúlt évtized arid időjárási viszonyait alapul véve. A tiszai vízátvezetés megfelelő körösi lépcsőzéssel kiegészülve teljes értékű. E század elején a parlament törvényt hozott a Körös-vidék lépcsőzésére, s ennek keretében hazánk egyetlen, szinte maradéktalanul csatornázott vízfolyásai a Hármas-, Kettős-, Fehér-, valamint a Sebes- és Fekete-Körös, a Hortobágy—Berettyó és a Berettyó alsó szakaszai. A KÖRÖS-VIDÉKI FOLYAMI NAGYMŰTÁRGYAK FUNKCIÓI, RÖVID BEMUTATÁSUK Vízlépcsőről akkor beszélünk, ha a duzzasztóműhöz legalább hajózsilip is csatlakozik, azaz a víziközlekedés megoldott a duzzasztó szelvényében. Az esetben, ha ez a duzzasztómű nem rendelkezik mozgatható gátszerkezettel, 6

Next

/
Thumbnails
Contents