Hídmérnöki konferencia. Győr, 1993.

Az előadások kivonata

5 Hagyomány teremtést szolgál az előző Hídmernöki Konferenciáról készített összefoglalónak és a Győr-Moson-Sopron megyei hidak történetét feldolgozó kiadványnak a résztvevők számára ingyenes rendelkezésre bocsátása. A feszített programhoz, melyben kiállítások, kisebb bemutatók is lesznek, sok sikert kivánt. Kolozsi Gyula (KHVM, Közúti Közlekedési főosztály) A hídgazdáUcodásban új fogalmak jelentek meg, így a hídrehabilitáció, amely egy-egy hídon a javítási munkák teljeskörű elvégzését jelenti, úgy hogy bizonyos mértékű fejlesztés is történik a hídon. Ebben az évben 54 híd közül kerül ki a rehabilitáltak köre. A kiválasztáshoz megvalósíthatósági tanulmányok készültek, a versenyeztetéshez pedig egységes szabályzat áll rendelkezésre. A hídnyílvántartásban jelentős fejlesztés van folyamatban, az Országos Közúti Adatbankra való átállás (OKA), amely többek között abban is fejlesztést jelent, hogy az eddigi hídszakasz helyett nyílásonként tartja nyilván a hidak adatait. A hídvizsgálat, a hídállapot-értékelés is változott: 22 hídelem 1-5 osztályzattal történő értékelése és a látható hibák fajtájának és kiterjedésének felmérése is megtörténik. Kiemelt feladatként 1993-ban megtörténik az útellenőri tevékenység hídszakági feladatkörének rögzítése, a főúthálózaton lévő hidak vízelvezetésének a biztosítása és az ezen utakon lévő, B-nél kisebb teherbírású hidak felülvizsgálata; valamint az acél felső keresztkötéses hidak védőkapukkal történő ellátása. Szólt a pénzügyi lehetőségekről is, melyek 1993-ban elérik a 2,5 MdFt-ot. Ebből mintegy 1,1 Md Ft új hidak (Cigánd, Szolnok, Orosháza) építésére lesz fordítva, hídfenntartásra 923 millió Ft-ot fordíthatunk, s ezenkivűl az útvonalrehabilitációk során is készül hídfenntartási munka, s új hidak épülnek az MO és Ml autópályákon. Agárdy Gyula, dr. Lublóy László, dr. Tóth Ernő' kerekasztalbeszélgetését Kolozsi Gyula irányította a hosszútávú hídfenntartási program témakörében. A beszélgetés során szó volt a 10 éves igényfelmérésben szereplő hidak állományának kiválasztásáról. A vizsgált hidak közé bekerült minden u.n. kiemelt híd (20 m-nél nagyobb nyílású, vasút feletti, utó feszített stb.), valamint azok a hidak, melyeket a megyei hídmérnökök figyelembe veendőnek ítéltek meg.

Next

/
Thumbnails
Contents