Hídmérnöki konferencia. Győr, 1993.

Az előadások kivonata

24 Tombor Sándor elsősorban a vállalati minőségtanúsítás ügyében tett észrevételre reagált; a vállalatok felelősek az általuk nyújtott minőségtanúsításéit. Duma György hídfelújítási munkák tervezésének versenyeztetése során nyert tapasztalatairól számolt be. Nem tartja célszerűnek, hogy a hídállapot vizsgálatára és a tervezésre egy fázisban kell ajánlatot adni és nem helyes az ajánlatok értékelésének az a gyakorlata, hogy a legalacsonyabb ajánlatot tevőt tekintik nyertesnek. Véleménye szerint korrekt állapotfelvétel után kell árajánlatot kérni a tervezésre és nem szabad sajnálni a pénzt a tervezésre, mert az megtérül. Kolozsi Gyula válaszolt az észrevételre és egy rövid dialógus keretében bizonyította, hogy egyes esetekben lehet előnye az egyértelmű állapotfelvételeknek és tervezésnek, s nem rendszeresen, de előfordul, hogy meglehetősen kevés idő áll a tervező rendelkezésére. Konkrétan a vámosszabadi híd pályaszerkezet korszerűsítésének tervezéséről is szólt még Duma György. - Erről a témáról már korábban volt szó, ezért Kolozsi Gyula csak azt említette meg, hogy itt, szerencsére nem új terv készítése volt szükséges, hanem a korábban készített terveket kellett adaptálni. A Fórum után került sor a Sávoly Pálról és dr. Klatsmányi Tiborról való megemlékezésre. A rövid emléküléshez csatlakozóan kiállításon tanulmányozhatták a Konferencia résztvevői a 100 éve született Sávoly Pál és a 10 éve meghalt dr. Klatsmányi Tibor hídtervezői, publikációs, illetve oktatói tevékenységet. dr. Sigrai Tibor megemlékezése Sávoly Pálról. Száz éve született, 1893 jan. 30-án Budapesten a század nagy magyar hídtervező mérnöke. A budapesti József Nádor Műegyetemen 1918-ban szerzett mérnöki diplomát. Az I. világháború utáni gazdasági helyzet a friss diplomásoknak nem nyújtott perspektívát ezért főleg Hollandiában, Luxemburgban vállalt munkát. Számos holland, belga híd és ipari csarnok, torony tervezését végezte. Általa tervezett hidak Indiában, Sziámban, Egyiptomban, Mexikóban is épültek. 1925-ben hazajött Budapestre és mérnöki irodát nyitott, melyben eredményesen hasznosította a külföldön szerzett tapasztalatait. Itthon acélszerkezetek mellett ­nevéhez fűződik az első acélvázas épület - több jelentős vasbetonszerkezetet tervezett.

Next

/
Thumbnails
Contents