Karoliny Márton: Vas megye közútjainak története a Borostyánkő úttol az E-65 Európa útig. (Budapest, 1987)

Az ország és Vas vármegye közlekedési viszonyai az államalapítástól a szentgotthárdi csatáig

A Vas vármegyei úthálózat Kétségtelen, hogy a Dunántúl nyugati részén az országosnál minden tekintetben civilizáltabb, magasabb életszínvonal már az Árpádházi királyok idejében is a földrajzi, elsősorban a lényegesen jobb közlekedési viszonyokkal volt összefüggésben. A történelmi Vas vármegyének a középkor idejében ténylegesen használt útjairól elsősorban Glaser Lajos 1929-ben kiadott tanulmánya — „Dunántúl középkori úthálózata" — szolgáltatott részletes adatokat. Ez a mű gondos, tudományos kutatómunka eredményeiből állapította meg az egyes útszakaszok irányát, kezdő és végpontját. A feltalált dokumentumokban a vámhelyekre vonatkozó adatokból lehetett következtetni egy-egy használt útra. A kutatás eredményéből azt lehet megállapítani, hogy a vasi úthálózat már akkor jelentősen sűrűbb volt, mint a Dunántúl más területein. Ezt egyrészt a terepviszonyok, másrészt a települések és a népesség sűrűsége indokolta. A vármegye nyugati részén, a Pinkafő—Veresmart—Németújvár—Rákos—Muraszombat vonaltól nyugatra viszont alig van adatunk az utakról. Ez a területsáv már a Gráci medence kereskedelmi vonzásába esett, emellett a hegyes vidéken a népsűrűség is lényegesen kisebb volt. Értékes adatokkal szolgált a Felső Őrön 1977-ben kiadott monográfia - Die Obere Wart — a Burgenlandhoz csatolt volt Vas vármegyei területek középkori úthálózatáról. Hadak útja A politikai, elsősorban a háborús események ezt a területet sem kímélték meg a pusztításoktól. A honfoglalás után, a XI. században várakat kellett építeni a megismétlődő német beütések miatt. így lehetett állandósítani a Lapincs folyó mentén kialakult országhatárt. Batu kán tatárai 1242-ben Győrt, Szombathelyt és a virágzó Rábaközt is elpusztították, majd az ősi Borostyánkő út vonalán törtek Dalmácia felé. Majd 1248-tól kezdve közel egy évszázadig belháborúk dúltak a vármegye birtokos főnemesei között, egyéni gazdagodásra, nemegyszer rablásra használva ki a Magyar Királyság és a Német-Római Császárság hatalmi ellentéteit. Mátyás király Frigyes császár elleni háborúi is ezen a területen vonultak végig. 1433-ban megkezdődtek már a törökök beütései is, bár jelenlétük csak a XVI. században állandósult. Mohács után, 1529-ben pedig már Bécsig is eljutottak. 1532-ben újra Bécs ellen vonultak, de Kőszeg védői visszavonulásra kényszerítették őket. 32