Szvircsek Ferenc: Nógrád megye közútjainak története. (Salgótarján, 1980)

a közmunkaerőt nem eléggé gazdaságosan használták fel, a megyei útszervezet létszáma nem elegendő. A fő nehézség abban rejlik, hogy van egy rendkívül kiterjedt, de nagyobbrészt kiépítetlen úthálózata a megyének, melyet a meglevő erővel kiépíteni és fenntartani nem lehet. A 256 km út fenntartására, új utak építésére évi 80—90 000 Ft költségdíj, 3—4000 igás és 18—20 000 kézi napszám az itteni viszonyok között elégtelen, mert évi 88 000 Ft kellene, a 194 km út kiépítésére pedig mintegy 970 000 Ft. De közben fennállt az a veszély is, hogy a kiépített utak, az egyre kisebb fenntartási költségek mellett tönkremennek, így hiába építenek újat, a helyzet változatlan marad. Eglmayer Adolf mérnök szerint csak akkor lehet ezen változtatni, ha a fenntartási eszközöket növelik, és a fenntartandó utak számát csökkentik. Ehhez szükséges lenne az egész közmunka kötelező pénzbeli megváltása, és építési kölcsön felvétele, valamint az, hogy minden olyan útvonalat, melyhez nem fűződik fontos érdek, időlegesen az érdekelt községek kezeibe adjanak vissza..., hogy a megyei utak is jó karban legyenek, mindenekelőtt szakítás az eddigi kóros rendszerrel, a közérdekeknek őszinte felismerése és felkarolása, áldozatkészség, s a magánérdekű törekvések feltétlen mellőzése kívántatik..." Hogy miért rosszak a megyei utak? Arra csak az lehet a válasz, hogy hiába építenek új utat, azok állapota hamar leromlik. Az állami úton az új rész átadásakor megfelelő kavicsmennyiséget halmoznak fel és az útkaparó rögtön betemetheti a kerékvágásokat. A megyei új útrész a forgalomnak való átadás után egészen clhanyagolódik, az útkaparó a kerékvágásokat nem egyengeti el, takarékossági szempontból pedig tartalékkavicsot sem szállítanak ki.

17 Ha végig tekintünk Nógrád megye elég terjedelmes úthálózatán, azt kell tapasztalnunk, miszerint az országos érdekű útvonalak közül csak kevés van egészen kiépítve és amelyek tényleg ki vannak építve, azokat az állam építtette. Az állam által helyreállított utak kivételével pedig teljesen elhanyagolták a vasúti állomásokkal és szomszéd megyékkel való csatlakozásokat. Ezen a hiányon az útépítés akkori rendszere segíteni nem volt képes. Ennek egyik oka a járásonkénti építkezés, ami nem volt összehangolva, másik ok, hogy a rendelkezésre álló pénztőkét és munkaerőt is szétforgácsolta a megye 15 pontján történő építkezés. Az erők egyesítése révén a megye legfontosabb útjait 5 év, a többi utakat 17 év alatt lehetett volna így kiépíteni. Annak eldöntése, hogy melyik útvonalon kezdjék a munkát, arra Eglmayer Adolf főmérnök javaslata szerint a szécsény—pálfalvai út lenne a legalkalmasabb, mely a megye székhelyét, az Ipoly-völgyet a közelben fekvő vasútállomással kötné össze. A közigazgatási bizottság 1881. november 14-én hozott határozatot az utaknak — járásokra való tekintet nélküli — sorrend szerinti kiépítéséről. „Utaink ügyének rossz kerékvágásban nehezen mozgó szekere erős kezek által kiemeltetett a járt vágányba és most már könnyűséggel halad azon célja felé", lelkendezett a korabeli megyei lap. Az utak kiépítésére ezért a következő meg nem változtatható sorrendet állapították meg: 39