Török Tibor: Mérföldkő. Harmincöt éve a Vas megyei utakért. (Szombathely, 2002)
Napjaink útjain
NAPJAINK UTJAIN Változások Kicsit visszakanyarodva még a kilencvenes évek elejére, nem hiábavaló annak rögzítése, hogy a közúti igazgatóságok sével. Ami lényeges, hogy az átalakítások pénzügyi fejlődéssel nem jártak, csak éppen a szakminisztérium elnevezéseit gyarapították, amely a kiegyezés óta eltelt több mint százharminc esztendőben számos cégér alatt irányította az útügyet. Új utakon Mindenesetre a szakma még a rendszerváltozás előtt meg tudta fogalmazni, hogy mire lesz szükség a recesszióból kilábalásra: a finanszírozási háttér megteremtéBudapest határában felhajtó a várost elkerülő MO-ás autópályára és az Ml, MO-ás csomópont légifelvéele j 36 felettes szerve, a minisztérium, többször átalakult a rendszerváltozás időszakában. A teljesség és pontosság igénye nélkül: a közlekedési tárca 1988-ban „megkapta" még a hírközlést, majd az építésügyet, hogy aztán 1989-ben a három együttesen szerepeljen az elnevezésben. Az Antallkormány idején az építésügy helyett „érkezett" a vízügy, ami azt is jelzi, hogy a nagypolitika is alaposan próbálkozott annak idején az irányítás megszervezésére (ez lett az Útalap), piaci viszonyok megteremtésére (az elsők között indult el a privatizáció az útépítő cégeknél), illetve normális végrehajtó szervezetek létrehozására - ezek lettek az újjáformáltközúti igazgatóságok, amelyek 1991. január l-jétől ismét megyei rendszerben működnek. Nem túlzás azt állítani, hogy a közutas szakma másfél év alatt végrehajtotta a maga rendszerváltását, még akkor is, ha ez gyakran fájdalmas lépé-