Török Tibor: Mérföldkő. Harmincöt éve a Vas megyei utakért. (Szombathely, 2002)

Napjaink útjain

NAPJAINK UTJAIN sekkel járt együtt. Szombathelyen száz embert kellett elküldeni, amikor meg­alakult az új megyei szervezet, körül­belül harmadával csökkent a létszám. (Nagyobb leépítés a kht. létrehozásakor következett be, ekkor mintegy negyven dolgozótól váltak meg.) Privatizáció Mindenképpen fel kell jegyezni a koráb­ban már említett privatizációt, még akkor is, ha ez nem érintette Vas megyét, mivel itt nem volt útépítő cég. A magánosítás viszont mindenütt hatalmas lökést adott az útépítésnek és a fejlesztésnek. A közút­építő vállalatokat (az egykori KÉV-eket) az elsők között privatizálták, osztrák, német, francia és olasz cégek vásárolták meg őket. Valamennyi KÉV jól működő, az ország felemelkedése elképzelhetetlen jó minőségű utak nélkül. Ha a kormány komolyan gondolja a munkáját, akkor előbb-utóbb kénytelen áldozni erre a terü­letre. Az elmúlt évek beruházásai azt mutatják, sem a magyarok, sem a külföl­kiváló szakembergárdával (ők aszfaltoz­ták végig az országot a hetvenes években) rendelkező, ámde tőkeszegény, lerobbant gépekkel dolgozó (inkább csak dolgoz­gató, mivel megrendelés nem nagyon akadt) vállalat volt. Értéküket jelzi, hogy a győri útépítő cég 50 %-a 400 millió forintért kelt el tizenegy évvel ezelőtt. A külföldi cégek pontosan tudták, amivel már a hazai szakma is tisztában volt: diek nem gondolkodtak rosszul - a különbség csak annyi, hogy az utób­biaknak már a kilencve­nes évek elején is elég tőke állt rendelkezé­sükre. Érdekesség, hogy éppen a fellendülő útépí­tések miatt napjainkban már számos magyar cég is megjelent a piacon, ezzel mintegy felidézve a kiegyezés utáni hely­zetet, amikor is előbb a külföldiek, aztán egyre inkább a magyarok játszották a szerepet a gazdasági fejlődésben. Az első beruházás Vas megyét, ahogy már megállapítottuk, sokáig elkerülték a nagyberuházások. Az első jelentősebb pénz 1993-ban érke­zett, ekkor sikerült PHARE-pályázaton A megnövekedett kamionforgalom miatt elengedhetet­lenné vált a nyol­cas főút szélesítése 37

Next

/
Thumbnails
Contents