Jász-Nagykun-Szolnok megyei hidak és utak (Szolnok, 1993)
A >>a. )LoK FtxLof- Gvr^cL^ b-TlbajOBH nótíjfou? i-B^O *>ót rrn±nj*jit feertro.tí>s >«tj e V*J'ttÍ^etboC oofofc. Nagykunság környéke a 19. sz. elején sára, közúthálózatunk még a XVIII. sz. végén, a XIX. sz. elején sem érte el sem mennyiségileg, sem minőségileg a nyugati fejlődést éppúgy, miként a hazai szükségletet sem. Az 1790-i országgyűlés által az útügyek felmérésére kiküldött bizottság hazánk mai területére vonatkoztatva, mindössze 700 km hosszan kiépített úthálózatot talált, ami 1850-ig is csak 1770 km-re nőtt. A történelmi Magyarország 61 vármegyéje közül az 1848-as szabadságharc idejéig 26 megye területén még nem volt kiépített út. Ugyancsak a képmellékletben található a Szolnok megyei úthálózat térképe 1793-ból. A HÍDÉPÍTÉSEK KEZDETEI Utalva Zsigmond király hídépítési akaratára, tulajdonképpen Szolnoknál a törökök építettek először állandó hidat. A török terjeszkedés előretörésével az 1550-es évektől Szolnok város katonai jelentősége megnőtt. Szolnok és környéke új török közigazgatási központ és a kádi székhelye lesz. Szolnok, mint a róla elnevezett szandzsák központja szerepel ezután. így végvárként és átkelőhelyJászárokszállási utak, hidak. Egykori metszet ként egyre fontosabb szerepet kapott a berendezkedő török birodalomban. 1562-ben itt épül fel az ország első állandó faszerkezetű Tisza-hídja. A Porta Szolnokot tartotta a legalkalmasabbnak, hogy Budaés atiszántúli meghódított részek, illetve Erdély felé biztonságos átkelőhelyül szolgáljon. A fahíd építése gazdasági szempontból is fontos volt. A hódoltság idején az Alföld egyik fő árucikke a Tiszántúlról a nyugati országokba irányuló szarvasmarha lett, melyet nagy tömegben hajtottak. A szolnoki híd mindenképpen kedvezőbb lehetőséget biztosított a lábon hajtott állatok átkelésére, mint a folyón történő úsztatás. De fontos szerepet játszott hadiesemények esetén az állatok és a lakosság menekítésében is. A híd építtetője Hrusztán budai pasa volt. Nemcsak a Tiszát, hanem a Zagyvát is átívelte, L alakú, kb. 90 m hosszú járompilléreken álló híd volt. A szolnoki tölgyfa hidat debreceni ácsokkal és mesteremberekkel csináltatták. A híd javítása és fenntartása mindenkor elsősorban Debrecen feladatát képezte. Súlyos teher volt ez a debreceniek számára, mivel Szolnok távol feküdt tőlük, ezenkívül az élénk forgalmú és a jégzajlások rombolásának kitett hidat sűrűn javították. Nagyobb seregek átvonulása idején a fahidat meg is kellett erősíteni. 1663-ban szélesítést végeztek a hídon, hogy a nehéz ágyúk atárszekerek, valamint a gyalogos és lovascsapatok biztonságosan áthaladhassanak. Míg a híd megépítése előtt a réven 1000-2000 szarvasmarhát szállítottak át, 1562 után a hídon áthajtott állatok száma 25-30.000-re nőtt, a szolnoki török híd- és vámnaplók szerint. A visszavonuló török csapatok felgyújtották a szolnoki Tisza-hidat, de már 1685-ben szó esik az újjáépítéséről. Szolnok 1685 után a magyar Kamara birtoka lesz. Ó intézkedik a híd újjáépítéséről, melyet 1692-ben fejeznek be. A Rákóczi szabadságharc viharaiban a híd elpusztult. Újjáépítésére 1715-ben került sor, amikor is br. Dillher Ferenc szolnoki commendáns nemcsak a mederhidat építteti meg, hanem a Szanda felé vezető úton három mocsári hidat is építtet. Ez utóbbi tehát a „Százlábú híd" őse. A Tiszától Szandáig kiépített hosszú cölöphíd árvizek esetén is biztosítani tudta a forgalmat a Tiszántúl felé. 1739-ben újra elpusztul a híd. A március 12-én éjjel támadt tűzvész következtében szinte az egész város a lángok martaléka lett. Az orkánszerű szél a tüzet rávitte a Tiszahidra és annak egy részét elhamvasztotta. Ezenkívül a jeges árvizek többször megrongálták a hidat. Az 1845-ben felavatott, még mindig faszerkezetű híd és Szolnok városa az itt keresztülmenő közlekedési utakkal, a Tiszával nagy jelentőségű volt az 1848-49-es szabadságharc idején. Fontosságát tovább növelte, az 1847-ben átadott pest-szolnoki vasútvonal. A hadsereg mozgása 5
