Jász-Nagykun-Szolnok megyei hidak és utak (Szolnok, 1993)

( HIDAK delkezésre álló egyéb alapok jövedelmei, vagy követelései - az útadó kötelezettség természetbeni lerovásából várható fedezet - útadó - a kereskedelmi miniszter által kilátásba helyezett segély. Egyéb bevételi forrásokról a törvény az alábbiak szerint intézkedett. A kereskedelmi miniszter vámszedési jogot engedélyezett a közutakon, közforgalmú hidakon, kompokon (réveken) és hajóhidakon. A közutakra engedélyezett vámszedési jog kétféle volt. 1./ A vasúton fel- és leadott áruk után az ún. cumulatív vámszedés, melyet akkor szedhettek, ha a vasúti állomásra szállított vagy onnan elszállított áru kiépített közutat vett igénybe. A vámdíjakat a vasútállomáson a megállapított vámdíj szabályzat alapján a vasúti fuvardíjakkal együtt rótták ki, és a vasút a beszedett díjakat az illetékes törvényhatósági útalap javára befizette. 2.1 Kövezetvám: a városok és a községek szedhették a kereskedelmi miniszter külön engedélye alapján burkolt útjaik használata fejében. A kövezetvámot a települések a közúton közlekedő járművek a városok és községek szélén felállított sorompóknál szedték. A rendezett tanácsú városok és a községek által fizetett, a rajtuk átvonuló törvényhatósági utak átkelési szakasza után lerótt hozzájárulás. A hozzájárulás összegét a megyei közigazgatási bizottság állapította meg az állami és törvényhatósági utakat illetően. Az állami közutak átkelési szakaszai után megállapított hozzájárulást a kereskedelmi minszteri tárca javára kellett befizetni. Az útalap legnagyobb bevételi forrása az útadó volt. Ez volt a törvény leglényegesebb újítása az 1890 előtti állapothoz képest, mikor a megyei utak építésére és fenntartására a közmunka képezte az útalapot. Atörvény által aközmunka községi közmunkává alakult, és a vicinális utak építésének "és fenntartásának céljára szolgált. Az útadó kivetési alapja az állami egyenes adó volt, ezután legfeljebb 10% útadót lehetett a törvényhatóságnak kivetni. Atörvény csak abban az esetben engedélyezte ezt 13%-ra felemelni, ha a törvényhatóság a hadászati, vagy különös közgazdasági jelentőséggel rendelkező utak építéséről nem tudott gondoskodni, Atörvény igazságtalan intézkedése volt, hogy az egyenes adót nem fizetők és azok részére, akiknek a kiróható útadója 3 kézinapszám ára, de legfeljebb 1,50 Ft, és azokra akiknek legalább 2 igavonó állatuk volt, legalább egy igásnapszám árát, de csak 3 Ft-ot vethettek ki. Ezek voltak az ún. minimalisták, akiknek útadója abban az időben számottevő bevételi forrást jelentett. A törvény hibája volt még, hogy az útadószázalékot olyan alacsonyan állapította meg, hogy az útépítések fokozottabb végrehajtásához szükséges fedezetet nem biztosította. Az útadónak csak felső határát állapította meg, ennek az lett a következménye, hogy több törvényhatóság annyira alacsonyan állapította meg az útadóját, hogy az abból származó bevételeiből nem tudta közútjait aszükséges mértékben építeni és fenntartani, ezzel szemben egyes vármegyék a közúthálózat fejlesztése érdekében az útadót 13%-ra emelték. Atörvény másik hibája volt, hogy az útadó minimumokat nem lehetett behajtani, és a helyette természetben teljesített közmunka mögött teljesítÉS UTAK ~~) meny nem volt. Az útügyek adminisztratív intézője az alispán, szakszerű gazdája pedig az Államépítészeti Hivatal volt. A törvény a községi (vicinális) közutak hálózatának megállapítását az alispánra, igazgatási teendőinek ellátását a vicinális útibizottságokra bízta. A vicinális úti bizottságok az alispán felügyelete alatt működtek. A bizottság elnöke a járási főszolgabíró, tagjai az érdekelt községek képviselő-testületének küldöttei és az érdekeltek képviselői. Az útibizottságok feladata.volt, az útépítési és fenntartási munkák évi költségirányzatának megállapítása. Minden útra külön útibizottságot szerveztek, így egyes vármegyékben százon felül volt az útibizottságok száma. Minden út külön kezelés tárgyát képezte, külön költségelőirányzattal, pénzalappal. Azerősen decentralizált eljárás a vicinális útiigazgatást szétfolyóvá tette. Az egyes községi közlekedési közutak érdekeltségébe tartozó községek és vállalatok százalékban kifejezett érdekeltségi arányát az érdekelt községek határában átvonuló úthossz és a községek teherviselő képességének figyelembevételével állapították meg. A községi közmunkát a lakóházak és az igavonó állatok után kellett kivetni. Vályogházak után évi 4, kő és téglaházak után évi 6, az idegen házban lakók évenként egy kézinapszámot, minden igavonó állat után évente két igás napszámot vetettek ki, illetve ennek megfelelő váltság árát. A zsellérek és családtagok egy kézinapszámmal tartoztak. A községi közmunkát a kötelezett helyett más is leróhatta, vagy a kötelezett pénzzel megválthatta. A törvény alapján kivethető közmunka a múlthoz viszonyítva előnyös volt, mert nagyobb bevételi forrást jelentett a régi országos közmunkához viszonyítva. Hiba volt, hogy a közmunka a községi utak fenntartására is szolgált, és a törvény nem szabályozta, hogyan kell felosztani. A törvény elrendelte az ún. közúti törzskönyveknek a készítését is. Az I. világháború előtti időszakban az állami közutak nagy részének elkészítették a törzskönyvét. A közúti törvény életbelépése előtti időszakban a közutakra vonatkozó jogszabályok szétszórtan különböző törvényekben voltak és meglehetősen hiányos rendelkezéseket tartalmaztak. A törvénynek gondoskodni kellett volna az úthálózat tervszerű fejlesztéséről és fenntartásáról is. Ezt a feladatát nem oldotta meg teljes mértékben, így már tíz évvel későb egy új közúti törvény elkészítésével kezdtek foglalkozni. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK VÁRMEGYE ÚTJAINAK HELYZETE, KIALAKULÁSA Az 1876 évi 33. t.c. 1. paragrafusa a korábbi elképzelések figyelmen kívül hagyásával létrehozta Jász-NagykunSzolnokvármegyét, amelynek székhelyéül Szolnok várost jelölte ki. Az akkori vármegye területével nem teljesen azonos a mai Jász-Nagykun-Szolnok megye. A felszabadulás után néhány község a megyéhez került: Újszász, Zagyvarékas, Tószeg, Tiszafüred, és környékén lévő községek, 12