Utak Hajdú-Bihar megyében (Debrecen, 1998)
A Sárrét
A SÁRRÉT got, amelyet a gépbe kézi erővel adagoltak. A bitument hordókban csomagoltan tárolták, majd nagyméretű üstökben olvasztották fel, amit ugyancsak kézi erővel töltöttek a keverőbe. A kevert anyagot azután a gépből tehergépkocsikba ürítették, és azt gépkocsival szállították ki a bedolgozás helyére, ahol ugyancsak kézi erővel szórták le kupacokban az útra, ahol a profilléc mellett a keveréket elterítették, majd tömörítették. így festett 1955-ben az aszfaltozás. Említést kell tenni itt a berettyószentmártoni közúti Berettyó-hídról. Itt ugyanis már évszázadokkal korábban is állott egy híd, hiszen azon, a korábbi okmányok szerint is, már 1692-ben vámot szedtek. Ezt a vámszedési jogot 1758-ban újra megerősítik. Az 1783-ban készült hadászati felmérések térképei is arról tanúskodnak, hogy„fe Mártony"-ní\ híd állott Az első állandó híd itt 1915-1916-ban épült. A háromnyílású, vasszerkezetű hídnak a meder fölötti 35,70 m-es nyílását íves, rácsos szerkezetű főtartós vashíd képezte. A hidat 1926/27-ben megerősítik, ám ez a híd is a háború martalékává vált. A felrobbantott híd helyén 1951/52-ben épül a 80,85 m szerkezeti hosszú, szekrényes, vasbeton szerkezetű híd. Ugyancsak ezen a debrecen-berettyóújfalu-nagyváradi úton további két híd is volt. Az egyik a vasutat keresztező közúti felüljáró, amelyet az út betonburkolatának építése idején, tehát 194l/42-ben építenek. Ez avasbeton lemezes híd 11,56 m nyílású. A másik közúti híd a Berettyó felett ívelt át. Itt az első vasbeton szerkezetű hidat ugyancsak az útépítés Mikepércs és református templomának látképe A 47. sz. főút kanyargós átkelési szakasza Mikepércsen idején, 1942-ben építik meg. Ez a híd vonóvasas, kétcsuklós vasbetonhíd volt 70,0 m támaszközzel. Ezt is a háború végén felrobbantják, s helyén 71,25 m támaszközű vashíd épül, amelynek szerkezete vonóvasas kettős rácsozású, szegecselt ívhíd volt. Tekintve, hogy ennek a hídnak az elemei az ugyancsak felrobbantott szegedi Tisza-híd elemei-nek felhasználásával készültek, negyven év után a híd elavult lett, ezért helyére 1988-1990 között háromnyílású (össznyílása 110,60 m), utófeszített, vasbeton szekrényes, felsőpályás híd épült. Az útvonal utóélete: az 1994 és 1996 közötti években az útvonal teljes hosszának több, mint 60%-án, azaz csaknem 46 km-en történik rehabilitáció, illetve burkolati megerősítés. Az útvonal két jelentősebb hídja, a debreceni homokkerti 75