Utak Hajdú-Bihar megyében (Debrecen, 1998)

A„tsinálatlan" és „tsinált" utak

A felvilágosodás és a reformkor A Rákóczi-féle szabadságharcot követő években érnek Magyarországra a felvilágosodás eszméi, amelyek a közgondolkodásban ugyanúgy érvényesülnek, akár a kormányzásban. III. Károlynak (1711-1740) már a felvilágosodás szellemében fogalmazott reformtörvényei megalapozzák az ország gazdasági fejlődésének elindulását. Az uralkodó stratégiai fontosságúnak tartja a közlekedést, ezért gondot fordít az útépítésre is. Megépítteti a ,J(arolina"-utal a horvátországi Károlyváros (Karlovác) és Fiume között. Az út „építőmestere" Weis Mátyás kir. mérnök. A „Karolina"-út egyébként talán az első nagyobb mérvű hazai útépítés, amely része egy hosszabb, Bécset Fiúméval összekötő útvonalnak. Az út építéséről Fényes Elek a következőket írja: „a magyar termények tengerre szállíthatását (...) a Károlyváros és Fiume között tornyosuló magas bércek szerfelelt akadályoznak (...) III. Károly és II. József az említett két város között országutakat építtet meg, tetemes költségekkel (majd) egy harmadik, különös országutat vettek célba (...) amely I. Ferenc király harmadik hitvese nevére, lujza útjának neveztetett". Ez utóbbi 1802 és 1812 között épül Wukassovich altábornagy irányítása mellett. Ez az út mintegy 125 km hosszú és pályaszélessége kb. 9,0 m volt. Az 1700-as évek második felében megjelenik az első hazai, magyar nyelvű útépítési szakkönyv. „Bécsben nemes Trattner Tamás udvari nyomtató és könyvárus" által kiadott könyvecske, amely „Az utak és hidak tsináltatására vonatkozó regulákat" ismerteti „egy Magyar Országi hazafinak a közönséges jóhoz viseltető indulattal dicséretesen készétett munkájábúl" A mindössze 16 oldalból álló könyvecske egyes „regulái" az utaknak „egyenes lineában való" vezetésről, a kívánatos útszélességekről stb. szólnak. De megjegyzi azt is, hogy nem sokat érnek az olyan utak, amelyeknek „semmi kemény állása, vagy fundamentuma nincsen". Ajánlatos tehát az utat „előbb kővel meghordani és sulyokkal azt a földbe verni". Itt olvashatunk talán az első forgalomszabályozó módszerről is. A „messzebb tartó utaknál", ha azok^zorosak és mélyek", az emelkedő tetőpontján „kis harangocskát kell fölállítani". A tetőpontról elinduló szekér kocsisa megszólaltatja a harangot, amivel jelzi a szembejövőnek, hogy addig várakozzon, amíg a mélypontra leér. Ott azután a két jármű egymásnak kitér. Pozsonyban és Kassán 1778-ban jelenik meg Landerer Mihály költségével az a könyv, amelyben Kovács Ferenc hites matematikus fordításban adja elő a francia „Gauthey királyi indzsellér" írását „az utak és útszák építésének módjáról". A terjedelmes műből mindössze azt a különös módszert érdemes megemlíteni, ahogyan az úttest kiépítését javasolja. ÉspeA Tiszántúl postaútjai 1813-ban Karancs Ferenc térképén A „TSINÁLATLAN" ÉS „TS1NÁLT" UTAK Térképrészlet a Tiszántúl postaútjaival 1851-ből dig: az úttest két oldalán emelt téglafalak között javasolja a földfeltöltést elkészíteni, szorosan a földet betömörítve, esetleg azt „követs"-cse\ megterítve. 1790 és 1792 között Pozsonyban országgyűlést tartanak, amelyen többek között foglalkoznak a közlekedéssel is. Éspedig megalkotják a LXVII. törvénycikket, s egyúttal „Kereskedelmi, Harmincad és Közgazdászán Bizottmányt" küldenek ki a közlekedés fejlesztési lehetőségének vizsgálatára. A téma igazán indokolt, hiszen még ezekben az években sincsen az ország nagyobb folyóin sehol egyetlen állandó híd sem. Még Buda és Pest között is csak 1769-ben kezdenek építeni hajóhidat. Addig csak kompon lehet átjutni az egyik parttól a másikra. Az ország útjai a homok- vagy sártenger miatt alig járhatók. Az említett bizottság tehát elkészíti -d„üe viarum strucrura et conservatione" címet viselő jelentését. Eszerint a fővárosból mint központból kiinduló hat útvonal kiépítését tartja szükségesnek, amelyek a külföldi (lengyel, orosz, morva, cseh és német) városokkal létesítenének kapcsolatot. A közbejött napóleoni háborúk miatt azonban ezekből egyelőre nem valósul meg semmi. 13