Czeglédi Imre: Békés megyei utak (Békéscsaba, 1986)
A megye útügye 1850-1867 között
140 pft-ba került, s ezzel a költséggel a megye nem tudott megbirkózni. A kőútépítés ügye ezzel az abszolutizmus korában be is fejeződött. Azok az elképzelések, hogy az alföldön előbb a szállítást kell megoldani, s csak azután lehet kőutat építeni, reális tényeken alapultak. Palugyai joggal írhatta munkájában, hogy addig nem lesz jó út Békés megyében, míg a Köröst a hegyek lábáig hajózhatóvá nem teszik, s ezen szállítják majd a követ. Végül is a szállítást nem a víziutak kiépítésével, hanem a vasúthálózat megépülésével oldották meg a kiegyezés után. A gyulai kőútnak elkészülte után volt még egy utórezgése. A városon keresztül vezető szakasz ugyanis a tervezett 20 láb helyett csupán 18 láb szélesre „sikerült", ugyanakkor a tervezett kövezésen kívül kikövezték a Ferenczy-ház (a mai harisnyagyár melletti emeletes üzletház a Munkácsy utca sarkán) mellett lenyúló utcát is. Az ügyben vizsgálatot indítottak, ennek eredményéről nincs tudomásunk. A kőutat megyei közúti alapból tartották fenn, a megyefőnök 1853-ban ugyanis azt jelentette, hogy országos útalapból fenntartott utak a megyében nincsenek. 1852. szeptember i-től a kőút fenntartására két „úttisztítót és tatarozót" alkalmaztak, akik mint „felvigyázók" is működtek, hogy az útra feljövő szekerek a sarat fel ne hozzák, egyszersmind kötelességük volt az utat jó karban tartani, a sártól megóvni „mi e megyében a földnek agyagosságánál fogva igen sok dolgot ad." A két útkaparó beállítását Mitics Ferdinánd lovag cs. kir. osztálytanácsos a gyulai kőút megszemlélése alkalmával előzetesen engedélyezte, havi 10 ft fizetéssel. Ők lettek az első útkaparók a megyében. A fenntartás állandó gondot okozott. Már 1852-ben megállapították, ha az utat kellő tisztaságban és javításban nem tartják, különösen esőzések alkalmával oly nagy mértékben romlik meg, hogy javítása nagy mennyiségű követ igényel. Az úttisztítók ugyanis túlbuzgók voltak munkájukban, „időt nem választva ... a lyukaknak kőveli meghordását sárban is eszközlik, - az illy módon teljesített kiigazítás egyátaljában sikertelen", azért utasítják az útkaparókat, csak száraz időben javítsák az utat, különben a tartalékolt kő nem lesz elegendő az út javítására. Esős időben kivált az út két végén halmozódik fel nagy sár, ezért ilyenkor az útkaparók az út két végén tartózkodjanak, „hogy a feljövő szekereknek sártóli tisztítása eszközöltessék", erre egyébként kifüggesztett táblák is figyelmeztették a szekereseket. Aki megszegte az előírást, az a szekeres 5 pft büntetésben részesült, annyiszor, ahányszor feljött az útra. Felhívta ugyanakkor az útkaparók figyelmét, hogy a büntetést ne tekintsék kereseti forrásul. Nem volt könnyű az útkaparók feladata. Megjegyzi ugyanis a megyefőnök a gyulai főszolgabíróhoz küldött utasításában, hogy ha az országút mellé fát ültetnek, az útkaparók kötelesek ügyelni a fákra, „mert ha a fák sértést szenvednek a nélkül, hogy a tettesek felfedeztethetnék, az esetben az okozott kárt ők fognak tartozni megfizetni." így hát az útkaparók - ha lelkiismeretesen akarták elvégezni a rájuk bízott munkát - megoldhatatlan feladat előtt álltak. 13 36
