Czeglédi Imre: Békés megyei utak (Békéscsaba, 1986)

A megye útügye 1850-1867 között

téshez szükséges köveket az Arad megyei Paulisról és Radnáról, a homokot a Marosból tervezte szállítani. A radnai és paulisi kőbányák köveit az Arad megyei tótváradi és az aradi járás lakosainak közmunkaerejével kívánta Aradig szállítani. A terv szerint a borosjenői építőanyagot a világosi, borosjenői, borossebesi és magyaráti járás lakosai termelték volna ki, Kisjenőig elszállítva, ahol nagyobb rakodóhely kialakítását tervezte. Innen Arad megye többi járásának lakosai szállították volna az anyagot Gyuláig, ahonnan Békés megye közmunkaerejével, az aradi rakhelyről Csanád megye közmunkájával szállították volna tovább. Borosjenőről kizárólag közmunkával történt volna a szállítás, Radnáról igénybe vette volna a vízi szállítás lehetőségeit is, s ennek Nagylak lett volna a rakhelye. Innen Csanádba kevesebb erővel lehetett volna továbbszállítani. Dőry az egész útépítés lebonyolításával Bonyhádyt bízta meg, de megjegyezte: „Ataljában szabályul szolgáljon Nagyságodnak, hogy a cs. kir. főispánságot az utak feletti fővezénylet illeti, 's az ahhoz szükséges anyagok elő állítása eránt rendelkezik, az e részben kiadott rendeletek foganatosítása megnyugvással az alá rendelt hatóságokra bízatik, fenn tartom azonban mindenkor a helyszínén Nagyságod intézkedéseiről magamnak meg győződést szerezni, a munkálatok a többi útvonalak irányzása (:trasirung:) és lejtekezése eránt a technikai hatóságok részéről már meg kezdettek." Az intézkedés gyorsaságára jellemző, hogy a tervezet keltezésétől számított kilencedik napra, április 15-ére már kéri az az évi közmunkák összeírásának beküldését. A tervezett kőút építését augusztus 5-én hagyta jóvá a kerületi biztos. A követ az előzetes tervekkel ellentétben a dél-bihari Venterről szállították, s bár csak szeptemberben kezdhettek a munkához, 1851-ben 500 öl kőutat kiépítettek, az év összes közmunkáját erre használva fel. 1852 júniusára újabb 400 öl készült el, s tervezték még 800 öl befejezését, amelyhez a kőanyag jórészt már megérkezett. A gyakorlat az volt, hogy a kőszállítások idején egy útbiztos állandóan Venteren tartózkodott a kőszállítás irányítására. Azt ismertük már, hogy a közmunkákat összehangolták a mezei munkával, hogy ezt ne akadályozza a közmunka. Most arról tudósít bennünket a megyefőnök, hogy a közmunkaerővel való dolgozás 2 tavaszi és 2 őszi, összesen évi 4 hónapra torlódik össze, s a kedvezőtlen időjárás mellett az is akadályozza a felhasználást, hogy más időben a lakosság legnagyobb része a távoli tanyavilágban van, ahonnan igen nehéz volna Összeszedni, ezért a munkálatokat úgy végzik, hogy egyszerre 7-800, sőt ezer ember is dolgozik. Ezek irányítására nem elég a négy járásbeli útbiztos, hanem még három egyént alkalmaztak ugyanilyen minőségben, hogy a „munka czélszerűen és kellő rendben végeztessék." Rajtuk kívül még két kőművespallér a közmunka-napszámosokat tanította be az útépítés elemeire és a munkák technikai vezetését végezték a cs. kir. járási mérnökség vezetése alatt. A közmunkák ledolgozásának módjáról a sárréti főszolgabíróhoz intézett utasításból értesülünk: a megyefőnök 1852. augusztus 24-én utasította a főszolgabírót, hogy a „6 nappal tartozók közül 400 gyalog napszámost múlhatatlanul be rendeljen - kik azon héten - folyvást dolgozni fognak, - nem különben f. é. sept. 7-re szintén annyit - és folyvást mind addig, míg a hátralévőség le nem lesz szolgálva." 1852 augusztusában a kincstári év végének közeledtével egyébként is sürgették a közmunkák ledolgozását, az útépítés befejezését. Bonyhády a főszolgabírókhoz küldött körlevelében felszólítja a járások vezetőit, hogy az aratási munkák miatt július i-én abbahagyott útépítést folytassák, mindazon szekereseket, akik a kivetett kőilletőségüket Venterről még nem szállították el, ebbeli kötelezettségük teljesítésére szorítsák, „hogy az el mulasztás miatt kérdőre ne vétessenek - fo szolga bíró uraknak pedig kellemetlenség ne okoztassék..." Érdekes technikatörténeti mozzanata is van az útépítésnek. Kosztka Károly megyei mérnök megtervezett egy „zúzó gép"-et a nagyobb kövek zúzására, s a megyefőnök engedélyével el is készíttette, és a közmunkaváltsági pénztárból kifizették, ugyanakkor 2175 ft értékben „műszereket" (szerszámokat) szereztek be, melyeket járásonként kiadtak használatra. A kerületi főispán rosszallását fejezte ki, hogy a kőzúzó gépet annak szükségességének bizonyítása és felsőbb engedély nélkül szerezték be, mert az indokolás szerint „a köveknek ily módoni kisebbítése merő gyakorlatlanságra mutat, és oly országban, mellyben az útépítés szabályszerűen és rendszeresen kezeltetik, alkalmazásban sehol sincs". Bonyhády ezúttal a kerületi biztos rosszallásával megúszta az engedély nélküli „újítást", de figyelmeztették, hogy „a jövőben hasonló önkéntes költségek vissza fizetésére fog szoríttatni." Bonyhády és Kosztka közös vállalkozását csak akkor tudjuk igazán értékelni, ha meggondoljuk, hogy a kőzúzó gépet csak az 1880-as években kezdték bevezetni, addig „szabályszerűen" kézi erővel történt a fejtett kő aprítása. A nagyarányú útépítési terv, amelyet Dőry báró 1851-ben előterjesztett, s amelynek első szakaszában 3 mérföldnyi utat kellett volna megépíteni, 1852-ben félbemaradt. A gyulai Bárdos-hídtól a városon át Sarkad felé a Fekete-Körösnél a remetei hídig terjedő 2048 folyóöl kőút épült meg 124 000 pft-ért s a felhasznált közmunkával. A követ Tenkéről, Venterről és Világosról szerezték be. Bonyhády megpróbálta szorgalmazni az útépítés folytatását. Indokolásában szinte megismétli Dőry érveit : a megye az ország legáldottabb vidékei közé tartozik, de közlekedése néhány nyári hónap kivételével szinte lehetetlen, s a gabonát a gazda el nem szállíthatja, ugyanígy nyomasztóan hat az iparra is, ezért „a megyének első és fő szüksége, hogy kőutak építtessenek, melyeken kereskedésnek szabad tér és forgalom nyíljék." Minden jószándék ellenére sem tudták az útépítést folytatni 1853-ban, mert 1 köböl kő Gyulára szállítása 35