Czeglédi Imre: Békés megyei utak (Békéscsaba, 1986)

A megye útügye 1850-1867 között

tési területük legfeljebb még egy település volt, kivéve Csabát, ahonnan három település (Gerendás, Kondoros, Kígyós) kapta postáját. A vasút rendszeresebbé tette a postai küldemények érkezését is. A csabai szolgabíró 1859 februárjában a következőképp írja le a vasút hatását a postaforgalomra: „...a postaforgalom a Szolnok-aradi vasútvonal megnyitása óta jobb. Az újságok, hivatalos és magánlevelek Pestről vasúton hamarabb - még az nap - megérkeznek, nem mint előtte Szegeden keresztül. A vasútvonal megnyitása előtt - pesti bélyegzők tanúsága szerint - a levelek nem ritkán három nap elteltével érkeztek célhoz. A pesti, debreceni és a felsőmagyarországi küldemények közvetlenül a vasút útján érkeznek. Ezzel szemben a Szegedről, Horvátországból és Szlavóniából, valamint a katonai határőrvidékről a napi postakocsijárattal érkeznek Szeged felől a küldemények oly rendben, hogy az ellen sem lehet különösebb panaszt tenni." Lovaspostával csak az 5 fontot (2,8kg) meg nem haladó küldeményt továbbították. Ennél súlyosabb csomagot Nagyváradra, Aradra vagy Szegedre kellett szállítani, s onnan postakocsival vitték tovább. A megye kérrésére - hosszú huzavona után - 1858. augusztus i-vel indult az első postakocsi megyénkben Szeged-MakóTótkomlós-Orosháza-Csaba útvonalon. A négykerekű, egylovas postakocsi katonai kísérettel közlekedett. A kereskedelmi utak közül fontosabbak: Szeged- Orosháza- Gyula- Sarkad- Szalonta- Nagy várad útvonala. Szeged-Békés- Körösladány- Szeghalom-Füzesgyarmat-Debrecen közötti út. (Ez száraz időben elkerülte Békést, és Mezőberényen át vezetett). Orosháza Kunszentmárton felől is vezetett egy út, s nyilván kereskedelmi célokra is felhasználták a szentesi postautat. Szolnok felől két irányban közelítették meg Békést: Szarvas- Kondoros- Medgyesegyháza-DombegyházaArad útvonalon, és Túrkeve-Gyoma-Körösladány-Okány-Zsadány-Biharugra-Nagyvárad kereskedelmi úton. Ennek északi változata: Túrkeve-Dévaványa-Szeghalom közötti út, s ettől kezdve az út azonos volt a korábban felsorolt füzesgyarmat-zsákai úttal. A közelebbről meg nem határozott „közlekedési utak" nyilvánvalóan a települések egymás közötti érintkezésére szolgáltak, de posta és kereskedelem szempontjából sem lehettek jelentéktelenek, hiszen kereskedni, postát vinni mindig is kellett. Az utak harmadik csoportját alkották a községi utak. Se szeri, se száma ezeknek, így felsorolásukat mellőzzük. Községi közmunkával tartották fenn, a felügyeletet azonban a vármegye gyakorolta. A községi s azokon keresztül menő utak állapotáról minden hó végén jelentést kellett küldeni a helytartósági osztályhoz. Hogy mennyire pontosak ezek a jelentések, a megyefőnök 1853. augusztus ó-i jelentéséből kideríthetjük: ezen a napon ugyanis felszólítja a főszolgabírókat, hogy a havi útjelentéseket minden hó 28-áig küldjék be, „mert mind ekkorig e részben fő szolgabíró urak soha jelentést nem adtak be". Mindezek ellenére ugyanaz nap, azaz augusztus 6-án a nagyváradi helytartósági osztályhoz a következő „helyzetjelentést" küldte a megyefőnök: ,,A' községekben 's azokon keresztül vezető utak állapotáról e részben fennálló utasításhoz képest van szerencsém Méltóságodnak tisztelettel feljelenteni, miként azok a' most huzamosabban tartott száraz időszakban a még tapasztalt hiányaira nézve ki igazíttatván, akadály nélkül járható állapotba hozattak." E rutinjelentéssel megoldódott ugyan a főszolgabírók hanyagsága, s ha valaki útnak indulván más útviszonyokat talált, magára vethetett. A községi közutak fenntartásánál nemcsak a közmunkát, hanem az eszközöket is elkülönítették a megyei közmunkáktól, így történhetett meg, hogy amikor a gyulai kőút építése során beszerzett szerszámokat az út elkészülte után községi utak javítására használták, Bonyhády megyefőnök eltiltotta ezek használatát, mert a „községi utakat csináltatni s az azokhoz szükséges eszközöket is kiállítani a községek kötelessége." Ha pedig az eszközök a használat során romlottak, megkell állapítani, mennyire romlottak a községi és mennyire a megyei utak javításakor, s ennek arányában kell a községi illetve megyei közúti pénztárból kifizetni. Az osztrák adminisztráció által elindított általános rendezési tervben szerepel a hidak, révek állapotának, fenntartásának, valamint az út- és révvámok egységesítésének terve is. Ennek érdekében bekérték a magánkézben lévő vámos hidak és révek jegyzékét a vámtételekkel és szabadalommal együtt. Ennek alapján ismerjük a megyében létezett réveket, hidakat, amelyek után vámot fizettek. Magánosok által fenntartott hidak és révek a következő helyeken voltak ebben az időben: 1. A gyula-pesti országúiban Szarvason lévő híd, amelyet még a földesúr építtetett, de az örökváltsági szerződés után a város tulajdonába ment át, és a megye által korábban megállapított vámot szedték rajta. 2. Mezőtúr-pesti országúiban Gyomán lévő híd, ezen az építtető Wodianer család szedte a vámot királyi engedély szerint, a megye által megállapított díjtételekkel. 3. Szentandráson révhajó közlekedett, a révet az uradalomtól a község bérelte, s szedte rajta a vámot. 4. Az akkor még Békés megyéhez tartozó Öcsödön a heves - pesti országútban a révhajóért a község szedte a vámot, ellenértékéül egy összegben 50 váltóforintot fizetett a földesuraknak, Wodianernek és báró Rudnyánszkynak. 5. Az Endrődről Mezőtúr felé vezető országútban lévő magánrév a Wodianer család tulajdona volt, s ők gyakorolták a vámszedést is. A jelentés megállapítja, hogy a felsorolt három rév engedélyezésének keletkezése ismeretlen, a „legrégibb idő31