Hidak Tolna megyében (Szekszárd, 2002)
Mellékletek
LEVÉLTÁRI KINCSEK MELLÉKLETEK 1846 tavaszán kezdődtek el. Ezt a hidat a későbbi szekszárdiak ún. Hármas-hídként emlegették. A Séd feletti két gyalogátkelő korlátja közötti kocsi-híd a Rákóczi és a Széchenyi utca találkozásánál folyó patak lefedésekor végleg megszűnt. Arra is van jó példa, hogy a híd állapotáért felelős uradalom építőanyaggal segítette a javítást. A Tevel-Kovácsi-Závod határának találkozásánál lévő híd rendbehozatalához ingyen adta a követ, a szállítást pedig robotban végeztette (1841). Időnként megerősítésre szorult a vármegyének az a döntése, hogy a településeknek milyen felelősségük van a hidak karbantartása terén. 1842-ben Mórágy határában el kellett bontani egy tönkrement hidat, az új megépítése több mint 100 forintba került. A megye fizetett, de „....minthogy nem csak ezen említett, hanem az egész megyében lévő és köz költségen felállított hidak temérdek sok költségbe kerülnének, és azok kijavítására eddig tett kiadások az adózó nép nem csekély terheltetésével következnek - elhatározzák a karok és rendek, hogy mind azon helységek, hol a megye által felállított hasonló hidak léteznek, az azoknak épségükben tartására magok az illető községek felügyelni, folytonos jó karban tartásukra a legnagyobb gondot fordítani, sőt amennyire javítást és rögtönzött orvoslást kívánnának, a szükséges költségeket is magok az illető helységek, kiknek határaiban azok vannak, viselni tartozzanak..." Ebből az időből alig van utalás a hídépítés módjára. Ezért is érdekes egy 1841-ből fennmaradt alispáni rendelkezés, amely a pincehelyi és a szakályi hidak készítéséről ad tudósítást. „Beszédes Ferenc mérnök úrnak javallata szerint - szól az utasítás - megfestesse, és az említett hidak szekerek járta padlóit állandóbbság tekintetéből náddal béteríttesse, és a fölé apró murvát hordasson" az építő. A főszolgabíró arról küldött jelentés, hogy a munkákat elvégezték, „kivéve a festést, mivel idő közben az olaj ára feljebb rugódott..."', de ha ismét olcsóbb lesz, a festést azonnal pótolják. Pincehelyen 13 forintba és 12 krajcárba került a híd megfestése (1846), a költséget a község kifizette, de éves adójába beszámították. Csak néhány adat maradt fenn arról, hogy egy híd valamilyen okból rosszul épült. Ilyen az a híradás, hogy túlságosan alacsony lett a híd a szekszárdi vámhivatalnál, akadályozza a sárvízi hajózást. A vízi úton kereskedők a híd magasabbra történő átépítését kérelmezték 1845-ben. Emiatt nem használható a Dunába Bátánál befolyó Zichy-csatorna sem, panaszolAz Alsónanán építendő áteresz és boltozatok terve 1848-ból (TmÖL: 353, 1848) 148