Hidak Tolna megyében (Szekszárd, 2002)

Mellékletek

MELLÉKLETEK LEVÉLTÁRI KINCSEK ta a közgyűlésnek gróf Zichy László. A várme­gye feliratot intézett a Helytartó Tanácshoz kérve/ hogy „az amúgy is pangó kereskedésünknek virágzóbb mozgásbani helyezését kegyesen eszközöl­ni méltóztassék." Indoklásként felhozta, hogy még a félig megrakott hajók sem tudnak el­menni a híd alatt, ezért áruikat a parton ki- és be kell rakosgatni, ami annyira növeli a költsé­geket, hogy portékáikkal kár piacra menni. A vármegyei szintű közigazgatásban hiva­talt betöltők egy részét a megyegyűlés választot­ta, nagyobb részét pedig a főispán nevezte ki. Ebben a hierarchiában a kinevezettek között, a rangsor végén szerepeltek a megyei földmérők. Választás útján került betöltésre az első és a má­sodalispáni hely, a völgységi, dombóvári, simon­tornyai és a földvári járási főszolgabírói állás. Hasonló módon döntöttek a járásonkénti egy­egy alszolgabíróról és a két-két esküdtről, vala­mint a főadószedő, a számvevő, a főügyész, és az alügyész személyéről. Kinevezés útján kapott megyei hivatalt a főjegyző, az aljegyző, a levéltá­ros, a várkapitány, a katonai biztos, Miskolczy János úti biztos, a főorvos, valamennyi járás seb­orvosa, valamint a földmérő hivatal két mérnö­ke: Podolay János és Beszédes Ferenc (1836). Hét évvel később Beszédes lett az első földmé­rő, munkatársául Drabek Henriket nevezték ki. Augusz Antal alispán egy 1847-ben készült jelentésében mérnökként említi Őrffy Imrét is. A korabeli út- és köztisztasági viszonyokat figye­lembe véve, teljesen érthető Miskolczy János út­biztos 1821-ben indított hadakozása Szekszárd mezőváros vezetőivel. Azon folyt a vita, hogy az utcákra hányt szemét és ételhulladék milyen ve­szélyeket jelent egészségügyi szempontból. Podolay (helyenként Bodolay) János hálát­lan feladatot kapott 1833-ban. Ki kellett vizsgál­nia, hogy mi lett a sorsa a bölcskei Gyűrüsi csár­da közelében lévő híd javítása után megmaradt deszkáknak, mivel gyanúsan sokba - 275 forint­ba - került az építkezés. Amint kiderült, a desz­kák egy részét a kolerajárványkor, „az országba uralkodó epekórság idejébe, a szegényeknek és min­den segedelem nélkül meghalálozott embereknek ko­porsókra elosztogattatták..." TOLNA VÁRMEGYE KÖZÚTI HÍDJAINAK ÉPÍTÉSI ÉS JAVÍTÁSI KÖLTSÉGE 1814­-1850 ÉV: Település Hídépítés és -javítás költsége EV: Település Hídépítés és -javítás költsége Forint/krajcár Forint/krajcár 1814 Kapóson lévő vármegyei hídhoz tölgyfa költsége 60/88 1837 levelén épült híd 177/20 1820 Hidasi hídhoz 18 ezer tégla ára 338/00 Kakasdon épült híd 230/48 Szekszárd-újvárosi kőhídra 127/33 1839 Tolna mezőváros hídjainak javítására 40,00 Szekszárdon az országúti nagy fahíd javítására 11/30 Szekszárd határbéli hídra 12/02 1828 Hidegkút kettő hídjának javítására 111/05 Kömlődí kő- és vontatóhíd javítására 39/16 1833 Szárazd-hidegkúti úton új kőhíd 235/57 1840 Apátiból Mohácsra vezető út kőhídja 72/00 Hőgyész kőhídja 23/15 1841 Teve!—Kovácsi—Závod hídja 303/54 Zombai híd javítása 131/59 Bátaszéken két fahíd helyett kőhíd 68/28 Szekszárd—Kéry úton kőhíd javítása 169/17 Földvár határában új vontatóhíd 34/28 Bölcske Gyürüsi csárda közeli híd javítására 275/00 1842 Mórágy határában elbontott híd helyett új 106/38 Szakályi régi híd javítása 12/00 1844 Kajdacsról Dorogra vezető út hídjának tervezése Ozoráról Regölybe vezető úton kőhíd 18/13 és felépítése 147/20 Pakson keresztül vezető úton kőhíd 100/26 1848 Belecskáról Hőgyészre vezető úton új híd építése 436/48 1834 Kurdi Kapos-hídnál végzett ácsmesteri munkáért 30/00 1850 Bölcskei kőhíd 38/00 Kakasd-Zomba közötti híd javítása 279/20 Kömlőd—madocsai útfahídja 235/00 1835 Kömlőd alatti fahíd javítása 67/30 Ugyanott kőhíd építése 144/50 1836 Szekszárd-Bonyhád közötti négy híd javítása 292/30 Ugyanezen az útvonalon híd a zsilipnél 351/40 Szekszárd-Bonyhád között egy híd építése 123/06 Kömlőd—Földvár útvonalon híd javítása 17/30 Szekszárd mezővárosi hidak javítása 595/00 Tápéról Dorogra vezető út hídja 232/30 Bonyhádról Szekszárdra vezető út hídjainak javítására 266/48 Összesen: 5.958 forinté s 29 krajcár 149

Next

/
Thumbnails
Contents