Hidak Tolna megyében (Szekszárd, 2002)

Mellékletek

LEVÉLTÁRI KINCSEK MELLÉKLETEK Némediben építendő 1,5 öl nyílású híd terve. Beszédes Ferenc terve. (TmÖLkgy 228/1848) ribb lett a kőhidak építése is. A fából való építkezés mind nagyobb költséget emésztett fel a jó minőségű tölgyfa árának emelkedése, és az időjárás viszontagságainak kitett fahidak karbantartási kiadásainak növekedése miatt. Árvizek idején különösen, de gyakorta kisebb záporok után is megrongálódtak az öregebb hidak, veszélyeztetve a biztonságos átkelést. A megye erdeiből - Simontornyáról, Szálkáról, Tamásiból és más uradalmi erdőkből - történő fakitermelés költségét emelte a gyakorta nagy szállítási távolság. Ugyanakkor az ilyen hidak építéséhez volt legkönnyebben mozgósítható a szakértő munkaerő és a fogat. A kőhídként említett építmények téglából készült hidat jelentettek. A kőhídhoz szükséges téglát többnyire közeli helyen égették ki, a híd tartósabbnak bizonyult, megépítésére vállalkozó is akadt, különösen a német telepes falvak kőművesmesterei köréből. Egy 1843-as adat szerint „...miután tapasztaltatott, hogy a kőhidak építése a fahidak építésénél sokkal olcsóbba kerül - de különben is amazok az idő viszontagságaival inkább dacolván, sokkal tartósabbak volnának", költségszámításokat végezve a Szekszárd határába tervezett két új hidat már nem fából, hanem téglából építették meg. Intézkedés történt, hogy a Kajdacsról Dorogra vezető út új hídja is téglából készüljön. Wein József bátaszéki kőműves Mórágy határában épített hidat, 1845-ben nyújtott be a megyéhez „könyörgő levelet" 55 forint bérének kifizetéséért. Ebben az időszakban alakult ki annak a rendje, hogy kinek a dolga, felelőssége és költsége egy-egy híd javítása, vagy megépítése. Érzékelve a növekvő terheket, a vármegye egyrészt a földbirtokosokra, másrészt a mezővárosokra, de kisebb falvakra is igyekezett áthárítani a költségeket. Ebbéli döntésekor más „közakaratra" is hivatkozhatott, mint tette ezt 1834-ben a Nádor-csatorna kajdacsi hídjának renoválásakor: a „Nádor Csatornái Nagy Gyülekezet" és a vármegyei közgyűlés közös határozata értelmében a híd az „illetőföldes urakkal" elkészítendő. A Tolnán átvezető postaút hídjának javítását a megye vállalta 1836-ban, de egyben ismét elrendelte, hogy a „jövendőre minden bár közúton lévő, de helységben eső hidakat (rendkívüli eseteket kivéve) a község maga csináltassa"'. Ez azonban sokszor azzal járt, hogy a javítási munkák nagyon elhúzódtak, a költségek vállalását, vagy a hozzájárulás mértékét firtató kérdésekre nem érkeztek válaszok, ami késedelmet okozott a helyreállításban. Időközben tovább romlott a hidak állapota, és a közlekedés biztonsága. 1814-ben a Kapóson lévő egyik vármegyei híd javítása vált szükségessé. Az akkori háborús körülmények miatt a közeli falvakbeli bírók nem vállalták a felelősséget az esetleges bajokért. A megyegyűlés kénytelen volt gyorsan intézkedni, pedig jelentős kiadásai voltak a Sárvíz rendezése során; 22.495 forintot kellett költenie a Szekszárd-Kajdacs-Dorog-Simontornya folyószakasz munkálataira. Kajdacsnál a Nádor-csatornán megromlott híd rendbe hozatalát kérte a vármegye a földesúrtól, aki - a többszöri felszólítás ellenére - ha a hidat nem javíttatja ki, azt „végkép megszüntessék és lerontassák." Végül a hidat elbontották... (1834). A „Schwarczenberg Dzsidás Ezred" 1835-ben hiába sürgette a már előző év őszén leszakadt, Dombóvár és Mágocs közötti híd javítását, az ügy hosszan elhúzódott, 146