Pest megyei és Budapesti hidak (Budapest, 1997)

dr. Gáll Imre és Hargitai Jenő: Egyedi hídleírások

EGYEDI HÍDLEÍRÁSOK TAHITOTFALUI DUNAAG-HID Az első világháború előtt a Szentendrei szigetet nem kötötte össze híd a Duna egyik partjával sem. A sziget négy községe: Kisoroszi, Tótfalu, Pócsmegyer és Szigetmonostor tehát kompközlekedésre volt utalva. Az 1914 nyarán forgalomba helyezett Dunaág-híd, mely Tótfalut a Duna jobb partján fekvő Tahi pusztával összekötötte, gyors fejlődést indított el és lehetőséget nyújtott arra, hogy Tótfalu és Tahi egyesüljön és tovább fejlődve a mai Tahitótfalu nagyközséget és üdülőtelepet létrehozza. A híd építését a község 1912-ben határozta el s erre a célra kölcsönt vett fel, melyet hídon fizetendő vámból szándékoztak fedezni. A vámszedés jogát a község 1949-ig gyakorolta. A híd építését az Államépítészeti Hivatal bonyolította le. A kiírt versenytárgyalás alapján az alépítményi munkálatokat Zsigmondy Béla mérnök vállalta, míg az acélszerkezetek gyártását és szerelését a győri Magyar Waggon és Gépgyár Rt. végezte el. A híd alépítménye süllyesztett vasbeton keszonokból áll, melyeknek mérete a hídfőknél 7,70x4,90 m, a mederpilléreknél 11,20x4,50 m. A mederpilléreken fix, a hídfőkön mozgó sarukat alkalmaztak, ezeken nyugodott a három nyílású Gerber rendszerű rácsos acélszerkezet. A A 1912-14-ben épült rácsos vashíd (Levelezőlap Gyökér István gyűjteményében) szerkezetet a jobb parti hídfőtől mintegy 300 lépésnyire a parton készített állványokon szerelték össze és uszályokon szállították a helyükre, mégpedig külön-külön a part melletti nyílások áthidalásait a konzolosan kinyúló részekkel és külön a kettőt összekötő befüggesztett hídszerkezetet, melynek dilatálását az egyik végen elhelyezett ingaoszloppár biztosította. A kocsipályán zórésvasakra helyezett makadám, a kiemelt szegélyeken tölgyfapalló készült. A 3,70 m széles útpálya mellett gyalogjáró nem volt, a kiemelt szegély csupán kerékhárítóként működött. A szerkezetek kapcsolatai szegecseléssel készültek. A híd acélszerkezetét 1944-ben, a második világháború végső szakaszában a visszavonuló német csapatok felrobbantották. A hídnak a Szentendrei-sziget felőli nagyobb része a vízbe zuhant. Rövid életű volt a szovjet hadsereg által készített ideiglenes híd is, melyet elsodort a jégzajlás. Közel három éves szünet után, csak 1947-ben kezdték el a roncskiemlést és a híd helyreállítását. Előbbit a Palatínus Rt., utóbbit Márkus Lajos vasszerkezeti gyára végezte, s ennek jogutódja a Könnyű Vasszerkezetek Gyára Nemzeti Vállalat fejezte be. Az építkezést a főhatóság részéről mindvégig Lébényi László főmérnök irányította. A helyreállított hidat 1947 végén adták át a forgalomnak. A Közúti Hídszabályzat 1956-ban bekövetkezett módosítása következtében a híd megerősítése vált szükségessé, hogy az megfeleljen a C teherre. Az erősítési munka idejére a hidat a forgalomtól mentesíteni kellett. A megerősítés és átalakítás terveit az ÚtVasúttervező Vállalat készítette, a munkát a Hídépítő Vállalat hajtotta végre. A munka 1959. április l-jén kezdődött és november 10-éig tartott. Ezalatt elbontották a zórésvasas pályaszerkezetet és helyébe nagyobb terhelésre méretezett vasbetonlemezt építettek, melyre 5 cm vastag ön171