Pest megyei és Budapesti hidak (Budapest, 1997)

dr. Tóth Ernő: Hídszerkezetek és építési technológiák

TECHNOLÓGIÁK KIALAKULÁSA lyaművek többsége már korában is időszerűtlen volt. A budapesti Duna-hidak mellett említést érdemel a ráckevei Dunaág-híd, amely háromcsuklós rácsos acélszerkezet volt (Zielinski Szilárd volt a tervezője). Az Erzsébet híd kemény viták után 1903-ban készült el, a világ akkori legnagyobb nyílású lánchídjaként, s a nemes vonalú híd világelsőségét negyedszázadig megtartotta. A Kherndl Antal elmélete szerint tervezett (Beké József, Gállik István) híd több technikai újdonságot hozott (pl. ingaoszlop) és merevítőtartója is helyesen méretezett volt. A budapesti Duna-hidak története jó példa arra, hogy a jeges árvizei miatt nehéz mérnöki feladatot jelentő áthidalás többféleképpen is jól, esztétikusan oldható meg (lánc-függőhíd, ívhíd, rácsos, statikailag határozott szerkezet). Érdemes lenne az építéstechnológiák fejlődését is elemezni, pl. keszonalapozás a Margit-, majd a többi hídnál, a szerkezetek beállványozasa mellett már a Ferencz József hídnál megjelent a konzolos hídrészek szabadszerelése stb.). Statikai vázában hasonló volt a Ferencz József hídhoz, ám alakjában más megjelenésű a Mihailich Győző tervei szerint Tahitótfalunál 191214-ben megépült Dunaág-híd. Az országban nagyszámban épült egynyílású rácsos acélhidak egyike volt a letkési Ipoly-híd. Az említett hidak mind szegecselt szerkezetek voltak. A budapesti közúti Duna-hidak következő jelentős eleme volt az 1937-ben elkészült Boráros-téri/Horthy Miklós híd, mely felsőpályás, rácsos acélszerkezet Már 1930-ban elkezdődött az Árpád-híd tervezése is, melynek terveit dr. Kossalka János és dr. Széchy Károly készítette, s amely Budapest leghosszabb gerinclemezes gerendahídja. Építéséről, az 1945 utáni szabadszereléses befejezéséről részletesen szól a szakirodalom. Említésre érdemes, hogy már 1919-ben "végleges" 1-3 nyílású vasgerenda hidakra is elkészültek a mintatervek, 6-9 m nyílásközben zórésvasas felszerkezettel, 1920-ban pedig vasgerendatartós, vasbetonlemezes (nem együttdolgozó) mintatervek alapján építettek már hidakat. A második világháború után részben az állványszerkezet megtakarítása, részben a kedvező erőjáték miatt sok acéltartóval együttdolgozó vasbetonlemezes (un. öszvér) híd épült, például: Galgamácsán 1948-ban 14,4 m nyílású, Túrán 1949-ben 14,0 nyílású, Szentlőrinckátán 5 nyílású Zagyva-híd 320, ill. 355 mm magas I tartókkal. A második világháborúban a Duna- és Dunaághidakat is felrobbantották, újjáépítésük lényegében az eredeti tervek szerint, rendkívül nehéz körülmények között történt [2]. Kisebb hidak is épültek acéltartók és egyéb elemek (zórés vasak) felhasználásával. (Már 1888ban szabványterv készült 9,0 m nyílásig, egyszerű vasgerenda hidakra). Néhány korai acélfőtartójú kis híd: Piliscsabán I 280 acélgerendára helyezett zórésvasas híd épült 1904-ben, Tápióbicskén 5 db 1000 mm magas szegecselt, gereinclemezes főtartójú 9,9 m nyílású híd készült 1910-ben. Bernecebarátiban 2 nyílású (6,6+ 6,2) híd 300-as I tartókkal épült. 1912-ben épült a tahitótfalui Dunaag-hid 32