Hidak Győr-Moson-Sopron megyében (Győr, 1993)
Jelentősebb hidak az 1800-as évektől napjainkig
A híd fő vonásaiban, az eredeti tervek és elgondolások szerint épült újjá. Változás csak annyi, hogy a kocsipályát fél méterrel szélesebbre, 6,5 m-re építették. A Kossuth híd felújítása 1981, A híd medernyílásának fesztávolsága 90,5 m, a két parti konzol nyílásé 2 x 17,55 m. A merevítőgerenda párhuzamos övű rácsos tartó, 5,66 x 2,26 m keretelosztással. A pályaszerkezet kereszttartói a merevítőid Kossuth híd tartókba kötnek be, a kereszttartók között 6—6 db pályahossztartó van, melyek a vb. pályalemezt tartják. A híd hossz-szelvénye szimmetrikus, a kocsipálya a hídfőktől a híd közepéig 2 m-t, 3,2%-ot emelkedik. Az ív magassága 15,6 m, és a mederpillérekbe köt be. A híd jelenlegi teherbírása 201 és Győr Város Önkormányzatának kezelésében van. A folyó medre rendezett. Vásárhelyi Pál híd (Kis Erzsébet híd) A Szigetközből Győrbe irányuló forgalom a Hédervári úton és a Híd utcán keresztül történt, kompjárat segítségével. A ,Győri Kereskedelmi Gyülde" már 1863-ban sürgette egy állandó híd megépítését. Hosszú idő telt el, mire az érdekelt hatóságok az 1880-as évek derekán megegyeztek, hogy a hidat közös fedezeti forrásból építik meg a kompjárat helyén. 1888-ban derékvastagságú vörösfenyő hídlábakkal, cölöpökkel, melyeket sűrűn keresztben tölgyfa gerendák, jármok kötöttek össze, elkészült a „tízlábú" híd, amely 56 éven keresztül látta el a feladatát. 1944-ben a német hadsereg lebontotta, s helyére nagyobb teherbírású fahidat épített. Ez a híd azonban nem volt hosszú életű. A visszavonuló német csapatok 1945. március 28-án felrobbantották. A roncsokra a szovjet csapatok napok alatt szükséghidat emeltek. A város a hidat csakhamar helyreállította, mivel azonban közönséges feketefenyőt használtak az építéshez, sorsát az 1957. évi jeges ár megpecsételte. A jégtáblák a hídlábak egy részét derékban rogyasztották meg, a hidat a járműforgalom elől lezárták. Később a gyalogosforgalmat is megtiltották és 1969ben történt elbontásáig csak a révfalui vízmű főnyomócsövét hordta. 42