Hidak Csongrád megyében (Szeged, 2003)

Bevezető (dr. Tóth Ernő)

BEVEZETŐ Örömmel és érdeklődéssel fogtam bele Csongrád megye hídtörténetének írásába, szerkesztésébe. A megyében levő viszonylag kevés (245), ám érdekes, nagy múltú híd történetének kutatása kezdetben inkább nehézséget okozott, ám végül oly nagy mennyiségű írásos és képi anyag gyűlt össze, hogy ezeknek részletes feldolgozása, közlése túllépte az idő-, illetve terjedelmi kereteket. Remélem, hogy az olvasók további búvárkodással újabb fontos részleteket tárnak majd fel hídtörténetünkből. E könyv egy sorozat immár tizenegyedik része, forrásanyagot feltáró, gazdagon illusztrált, lényegében a korábbi elvek szerint szerkesztett mű. A megye rendkívül gazdag, érdekes és több részletében nem közismert történetéből néhány példát kívánok csak említeni. A bronzkorból maradt olyan közlekedési műtárgy, mely hídpótló, részben hídszerű létesítménynek is mondható. A tatárjárás után erődített templomokba, várakba hidak vezettek, ezeknek maradványait a régészek megtalálták. A török hódítás után Szegeden hajóhíd épült, mely majd két évszázadig (1883) szolgálta a közlekedést. Szegeden 1719-ben már állt a Maty-ér hídja, melynek teljes hossza több, mint 200 m volt, Szeged-Szőreg között pedig 1785ben 1400 m összhosszúságű ártéri hidat építettek. Az 1837-ből fennmaradt hídnyilvántartásból jelentős méretű boltozott hidakról van tudomásunk. A megye hídtörténetének igazi különlegessége a korai vashídépítés: 1858-ban Szegeden megépült hazánk második állandó folyami hídja, melynél a kontinensen először alkalmaztak keszonalapozást, 1870-ben Algyőnél újabb rácsos vasszerkezet épült a Tiszán, 1883-ban pedig már állt Szegeden a híres Feketeházy-Eiffel közúti Tiszahíd, s 1903-ban Csongrád és Szentes között újabb, közel 500 m hosszú rácsos vasszerkezetű Tisza-híd készült el. Különlegesség volt a makói négynyílású, faszerkezetű Maros-híd, mely 1878-ban már kész volt, s több mint negyven évig a vasúti forgalmat is viselte. Ez volt hazánkban az első közös közúti-vasúti híd. A megye specialitásai a közös üzemeltetésű hidak: 1906-tól a Csongrád-Szentes közötti, 1935-től pedig az algyői Tisza-híd is így szolgálta a forgalmat, közel 80 illetve 40 évig. A II. világháborúban mindegyik folyó feletti híd elpusztult, a négy Tisza-híd közül háromnak az újjáépítése hatalmas erősfeszítéssel 1946-48-ban készült el. Igazán eredményes időszak 1970-ben kezdődött a makói Maros-híd átépítésével, új Tisza-híd építésével Algyőn, melyet követett az új szegedi Tisza-híd (1979), a Csongrád-Szentes közötti új közúti Tisza-híd (1981) s 1986-ig a korábban közös üzemű Tisza-hidat is átépítette a MÁV, így ekkor már hat Tisza-híd volt a megyében. A vasbeton hídépítés is jelentős a megyében. 1910-ben, majd 1935-ben vasútvonal feletti hidak épültek. A Csongrád-Szentes közötti Tisza-híd hazánk második, akkor legnagyobb nyílású szabadon betonozott hídja, mely az első vasbeton Tisza-hidunk és lehet említeni a Tisza-hidak ártéri részének vasbeton szerkezeteit és más hidakat is. Különlegessége Csongrádnak az 1896 óta üzemelő ponton híd, mely kialakítását illetően is egyedi. A könyv szól nemcsak az országos közutak, hanem önkormányzati és sajáthasználatú hidak, vasutak hídjairól, a hidak és a művészet kapcsolatáról, a hídnevekről és még sok mindenről. Fedezze fel azonban a kimeríthetetlen érdekességeket az olvasó. Kezdettől fogva a Csongrád Megyei Állami Közútkezelő Kht. mindenben segítette munkámat. Basa Zoltán ügyvezető igazgató, dr. Rigó Mihály műszaki igazgató támogatta az adatgyűjtést, Jójárt János hídszakági főmérnök pedig az adatgyűjtésben, az írásban, fényképfelvételek készítésében és minden munkafázisban rendkívül értékes munkát végzett. A források rendelkezésre bocsátásáért köszönetemet fejezem ki a Magyar Országos Levéltár, a Csongrád Megyei Levéltár, annak Szentesi Levéltára, Makói Fióklevéltára és Csongrádi Részlege, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a József Attila Múzeum, a Közlekedési Múzeum, a Kiskőrösi Közúti Szakgyűjtemény, a Koszta József Múzeum, a Móra Ferenc Múzeum és a Fekete ház, a Tari László Múzeum és a Somogyi Könyvtár munkatársainak, vezetőinek, valamint a Csongrád Megyei Közlekedési Felügyeletnek és az Alsó Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóságnak Ezen kívül tervező és kivitelező vállalatok: így a Ganz Acélszerkezet, a Hídépítő Rt., MÁV Vezérigazgatóság és a Szegedi Vasútigazgatóság, az Uyaterv Rt., valamint dr. Darvas Endre, Evers Antal, dr. Koller Ida, Lakatos István, Lelkes András, Németh István, Ötvös Sándor, Rigler István, Rózsa Gábor, Stróbl László, Szabó László és még sokan segítették az anyaggyűjtést és illusztráló anyagot bocsátottak rendelkezésemre. Az anyaggyűjtésben, a kutatásban, a könyv írásában a kezdetekből résztvett dr. Gáli Imre, Hajós Bence, aki hídrajzokat is készített. A könyv gondos lektorálását dr. Tráger Herbert végezte, a kéziratok formába öntése pedig ezúttal is Hegyi Kálmánné munkája. Értékes munkájukat hálásan köszönöm. Gazdagítja a könyv illusztrációit dr. Domanovszky Sándor, Gáli Endre több fényképfelvétele, Huszár Gyula festménye és dr. Imre Lajos ecsetrajzai. Rész-kutatást végzett dr. Bátyai Jenőné, dr. Halmágyi Pál, Keller Péter, Szabó László, Szunyogh Zoltán, dr. Tóth Ferenc. A nyomdai előkészítést az kon Repró Natours Kft. végezte. Minden intézménynek, személynek köszönöm segítségét, enélkül ez a könyv ilyen formában nem készülhetett volna el. Remélem, hogy akiknek munkáját név szerint nem emeltem ki, nem tartanak hálátlannak és továbbra is közreműködnek a hazai hídépítés történetének kutatásában. Dr. Tóth Ernő 5