Hidak Bács-Kiskun megyében (1999)

Bács-Kiskun megye közútjainak története a XX. századig (Szászi András)

Bács-Kiskun megye közútjainak története a XX. századig közlekedési miniszterként az országgyűlés elé ter­jesztett. Az országgyűlés ezt a XXX. tc.-et törvény­erőre emelte, de megvalósítását a szabadságharc bukása meghiúsította. Transzverzális alföldi utak építése 1867-ben, a kiegyezés évében a magyar közigaz­gatás átvette a korábbi útfenntartó és útépítő szer­vezetet és 46 megyében megalakult az Allamépíté­H szeti Hivatal, köztük a megyénkben érdekelt bu­j|j dapesti és 1878-ban a jjj zombori. Az 1890. év újabb for­dulót jelent az utak igaz­gatásában építésében, mert megjelent az első úttörvény, amely szabá­yozta a közutak osztá­yozását, építését, fenn­tartását és részben a ké­sőbbi KRESZ szerepét is betöltötte. Ez volt az 1890. I. törvénycikk. [1] A századforduló előtti évtizedre már a vicinális vasutak is behálózták a \ Duna-Tisza közét, de a terményei mégsem jutot­tak el minden időben a vasúti és vízi szállítási vo­nalakhoz, mert nem vol­tak kiépített utak, s kép­telenség volt közlekedni az őszi-téli időszakban. A nagyobb városokban épültek csak állandó burkolatok kockakő, klinkertégla és fa felhasz­, nálásával. J At>' ffi' - Wp' tfjJ' .*b' 4*' Ballá Antal megyetérképe 1811 (Kiskőrösi Közúti Szakgyűjtemény) Bács megyét csak a Budapest-Szeged vasút, a Sza­badka-Baja, és a Csongrád-Kiskunfélegyháza út­szakasz érinti. Széchenyi javaslata a legnagyobb üres foltot éppen a Duna-Tisza közén hagyta. [22] A századforduló előtt az utak iránti igények fo­kozódtak, amiben benne voltak a megjelenő mező­gazdasági nehéz gépek, (nehéz nyitó eke, önjáró gőzgépek, lokomobilok, cséplőgépek stb.) melye­ket a földutak és a hozzájuk tartozó gyenge szerke­zetű általában fahidak nem bírtak el. Az abszolutizmus és dualizmus éveiben a vasút­építés változó lendülettel megindult és folyt, ami lehetővé tette volna a közutak kiépítését a kősze­gény Alföldön, de a századfordulóig a megyében kövesút nem épült. Ilyen előzményekkel fogott hozzá Lukács Béla 1893-ban, miniszterségének első évében ennek a nagyszabású alkotásnak az előkészítéséhez. 15

Next

/
Thumbnails
Contents