Páll Gábor: A Budapesti Duna-hidak története (Lánchíd füzetek 6., 2007)

II. FEJEZET: A BUDAPESTI DUNA-HIDAK KÍÉPÜLÉSE

DANUBIUS ieliae Páll Gábor: A budapesti Duna-hidak története tek fel. A lánctagok hosszának növelése folytán a függeszt őrudak 3,6 m-re kerültek egymástól a régi 1,8 m-rel szemben. A régi Howe-tartókat szögecselt, nagyszilárdságú acélból készült, kéttámaszú, rácsos merevítő tartókkal cserélték fel; ezek vonalozasa azonban teljesen megfelelt a régi merevítő tartónak. A rosszul bevált nyereg alakú saru szerkezeteket is új megoldással pótolták. Új saruk kerültek a hídfőkbe és a pillérek tetejére is. A láncoknak a pilléreken kialakított újszerű megoldása dr. Gállik Istvántól származik. A kocsipálya szélessége maradt 6,4 m, a járdák szélességét azonban 1,8 m-ről 2,2 m-re növelték. A pillérek alatti talajfeszültségek - miután megszüntették a káros ferde erőhatásokat - a régi 10 kg/cm

2-ről 5,5 kg/cm

2-re szálltak le. A hídfők elnyomásra és elbillenésre továbbra is megfeleltek, azonban a mederirányú elcsúszás ellen biztosítani kellett őket - miután a láncerők kétszeresére növekedtek. A biztosítást a hídfők mellé épített, északról és délről csatlakozó egy-egy 5000 m

3 betontömb szolgálta. A betontömbök a régi hídfők falazataiba vésett mélyedésekbe, vasbeton fogakkal kapaszkodtak, s így a hídfőtestekkel együtt dolgoztak. A betontestek minden hídfőnél összesen 8, pneumatikusan süllyesztett keszonra épültek; alapozási síkjuk 3-5 méterrel volt mélyebben, mint a hídfőké. A betontömbök egyébként teljesen a talaj színe alatt épültek, tehát kívülről nem láthatók. Az átépítési munkálatok 1913-ban kezdődtek meg, amikor Zsigmondy Béla vállalata a hídfők erősítési munkáit megkezdte. Előbb a budai, majd a pesti hídfőt erősítették meg. A középső nyílásban 3 hajózó nyílást kellett az állványzatban kialakítani, ugyanis a láncok lebontása és az új láncok szerelése teljes beállványozással készült. A hajózónyílások kiváltását kis rácsos tartókkal oldották meg. A lebontáshoz a láncokat tehermentesíteni kellett; a feszültségmentes állapotot a láncoknak 26 cm-es megemelésével érték el. 1914. június 30-án éjjel nagy szélvihar dühöngött a Dunán, amely a Margit-szigetnél kikötött egyik csónakegyleti úszóházat - az „Előre" úszóházát - letépte horgonyairól, és lefelé hajtotta a folyón. Az úszó tömeg nekisodródott a Lánchíd budai nyílásában épült állványzatnak, amely a hatalmas nyomás alatt - a rajta szerelésre előkészített lánctagokkal együtt - a vízbe omlott és összegabalyodott tömegként úszott egészen Budafokig, ahol egy zátonyon fennakadt. A vízbe zuhant 74 lánclemezből csak 15-öt sikerült megtalálni. 52