Páll Gábor: A Budapesti Duna-hidak története (Lánchíd füzetek 6., 2007)

II. FEJEZET: A BUDAPESTI DUNA-HIDAK KÍÉPÜLÉSE

DANUBIUS jelige Páll Gábor: A budapesti Duna-hidak története A dilatáció-mérésekkel kapcsolatban észlelték először, hogy a budai hídfőnél a mért és számított értékek nem egyeznek, éspedig azért, mert a hídfő látszólag a meder felé mozdult el. Az eltérések pontosabb kiderítésére mindkét hídfő előtt kifeszített acélhuzal-alapvonalat és több sor fixpontot létesítettek, illetőleg mértek be. A most már teljes pontossággal, rendszeresen végzett mérések is megerősítették, hogy a budai hídfő hetente mintegy 1 mm-rel, a horizontális sík mentén, befelé mozog. A hídfő-falakon semmiféle elváltozást nem észleltek, ellenben a Döbrentei utcának a hídfőhöz csatlakozó boltozott áthidalása a záradék mentén végig megrepedt. Kétségtelen volt, hogy a hídfő-test valamilyen oknál fogva a meder felé csúszik. 1902. március közepén a miniszter egy szakértőkből álló bizottságot hívott össze, amelyben többek között helyet foglaltak Czekelius Aurél min. tanácsos, Szántó Albert műszaki tanácsos, Bodola Lajos és Kherndl Antal műegyetemi tanárok, Zsigmondy Béla alépítményi vállalkozó és Böckh János, a geológiai intézet igazgatója. A szabatos mérések elvégzésére Bodola professzort kérték fel, aki azután jelenthette, hogy a csúszás május végéig mintegy 33 mm-t tett ki, s a mozgás ekkor megállott. Időközben a szerelést a hídon abbahagyták, sőt az állványzatokat, és a pályaszerkezet egy részét is lebontották, hogy így a láncerőt csökkentsék. A szakértők megállapodtak abban, hogy a csúszás vagy az altalajon történt, vagy pedig a pillértest alapbetonja és a felmenő rész közötti aszfaltrétegen. Bármelyik eset is forgott azonban fenn, a védekezés módja csak egyféle lehetett: új, a lehető legkedvezőtlenebb feltételezések alapján készített, egyensúlyi vizsgálat alapján a falazatok mozdulatlanságát a súrlódás és az önsúly növelésével biztosítani. Ennek megfelelően az új egyensúlyi számítás során nem vették figyelembe a szerkezeti kövek mögé eső hídfő-rész leterhelő hatását, feltételezték, hogy a faltest alapján csúszó súrlódási ellenállás egyáltalán nincs, és emellett az alaplapra az árvízszintig számított hidrosztatikai nyomás (felhajtóerő) működik. A számítások alapján tervezték meg a védekezést szolgáló építményeket is. így a két horgonykamrát magába foglaló, különálló faltestet össze kívánták falazni, a hídfők elé - a rakparti útvonal alá - nagytömegű előépítményt terveztek, amely fogazott alapjával kapaszkodik az altalajba, s végül a hídfők hátsó, de szerkezeti köveken inneni részét toronyalakú faltömbökkel kellett megterhelni. 106