Páll Gábor: A Budapesti Duna-hidak története (Lánchíd füzetek 6., 2007)

II. FEJEZET: A BUDAPESTI DUNA-HIDAK KÍÉPÜLÉSE

DANUBIUS jelige Páll Gábor: A budapesti Duna-hidak története luval végezték. A pontos utánfúrást a már összeállított kötegeken keresztül, vízszintes tengelyű fúróval eszközölték.) Különösen az utánfúrás kívánt meg igen nagy pontosságot, s itt a fúrógép vezérlését optikai úton, két prizma segítségével oldották meg. A fúrás pontossága egyébként a szerelés során igen sajátos módon, egyszersmind azonban fényesen bebizonyosodott; ugyanis két lánctagot felcseréltek, s már a beépítés után vették észre a hibát. Mégis, az eredetileg nem összeillő végek furatai is hajszálra egyeztek és a csap elhelyezése semmi nehézséget nem okozott. Itt jegyezzük meg, hogy Förster Nándor, az Államvasutak gépgyárának vezérigazgatója, belül kimart lánc-szemeket javasolt, és javaslatát azzal indokolta, hogy ezek megmunkálása lényegesen egyszerűbb, mert elmaradna a fej nehézkesen végezhető kidolgozása. A javaslatot azonban elsősorban esztétikai okoknál fogva elvetették, mert a láncok nem mutatták volna könnyednek a szerkezet képét. A láncgyártás befejezése után költség-összehasonlítást végeztek az időközben külföldön beszerzett tájékoztató adatok alapján. Ezek szerint, míg a magyar előállítású láncszerkezet mázsánként 22,50 forintba került, addig azt angol cégek 38,64, német vállalkozók 28,38, amerikai gyárak pedig 25,77 forintért szállították volna, s a további számításokból kimutatható volt, hogy egy kábelhíd csak 3,3%-kal lett volna olcsóbb a kivitelezett szerkezetnél (nem számítva a láncgyártó berendezést, ami mindenesetre javítja az arányt a kábel oldalára). A lehorgonyzások dr. Gállik István tervei szerint készültek, úgynevezett betétlemezes megoldással. Ennek a megoldásnak előnye, - a Lánchídnál alkalmazott lehorgonyzással szemben, amit később hasonlóra cseréltek ki, a híd 1915-ös átépítésekor - hogy a horgonyerőből a lehorgonyzó öntvény csak hajlítást szenved, s a talpkőre is öntvények közvetítésével, egyenletesen megoszló nyomást ad át. Elkerülhető volt továbbá a lehorgonyzó csapok túlságos igénybevétele is, ami a Lánchíd Clark-féle tervein szintén különleges megoldást tett szükségessé. Ugyancsak Gállik tervezte a láncszerkezet többi részét és a pilonokat is. A láncokat a pilonokon nem vezették át - ami nyilván felesleges is - hanem úgynevezett felfüggesztő csapokkal rögzítették, míg a reakció-szögforgásokat úgynevezett gördülő csapok biztosították (ez az elgondolás Czekeliustól származott.) Megjegyezzük, hogy a Gállik-féle lehorgonyzást addig még nem alkalmazták, viszont az 1915-ben épült kölni Rajna-híd egyik pályatervén már ugyanez a megoldás látható. 104