Zsámboki Gábor: Acélszerkezetű közúti hidak építése hazánkban 1945-1969 között (Lánchíd füzetek 3., 2007)
Erzsébet híd
Zsámboki Gábor: Acélszerkezetű közúti hidak építése hazánkban (1945-1969) Az elkészült pályatáblákat egyengetés után állványon 100-120 m hosszú szakaszokban állították Össze egymással és a főtartókkal, majd a gyári alak beállítása után került sor az illesztési furatok feldörzsölésére és a 10 m szerelési egységeken belül a kapcsolatok beszögecselésére. A függesztett hídrész parti nyílásainak szerelését állványon végezték a toronydaruk segítségével. Mivel e toronydaruk a pálya tengelyében álltak, az oda jutó pályaelemeket, mindkét parton 3-3 db-ot, ki kellett hagyni, de a főtartók itt is a helyükre kerültek. Az állványokat még a toronydaruk teljes elbontása előtt leeresztették, így a parti szerkezetek önsúly hatására történő alakváltozása a pályaelemek hiánya következtében nem a tervnek megfelelően következett be. A nagyobb helyi lehajlás különösen a budai oldalon szembeötlő. Nem ez volt azonban az egyetlen kivitelezési hiba. Ennek egyébként is pusztán esztétikai következménye lett. A nyeregsaru és a pályalemez anyag- és gyártási hibái azonban - ha felfedetlenül maradnak - a szerkezet állékonyságát is veszélyeztették volna. A nyeregsarut megtámasztó tartórács szerepéről a tartókötélköteg szerelésének ismertetésénél már esett szó. Ennek anyagminőségét a tervező MTA 50-ben írta elő. Gyártás közben a K varratokban - feltehetően hibás technológia folytán - keletkezett repedéseknek az alapanyagra való átterjedéséből arra a következtetésre jutottak, hogy az anyagminőség körül valami nincs rendben. Tüzetes vizsgálattal kiderítették, hogy az anyagszabványban ugyan nem szereplő, de a hengerművi technológiai utasításban kötelezően előírt normalizálást kapacitás hiányában elhagyták. Az anyagot a hengerműnek természetesen ki kellett cserélnie. Ehhez hozzá kell még tenni, hogy a vonatkozó szabvány, az MSZ 6280-57 előírásait az anyag a műbizonylatok szerint kielégítette. A szabvány azonban a hegeszthetőség kritériumát az ötvözök mennyisége és képlettel megadott szénegyenérték mérőszámainak betartásához kötötte, hegesztési próbát csak arra az esetre írt elő, ha az előbbi követelménynek az anyag nem felelt meg. Nem feladatom bírálni a szabványt, amely azóta amúgy is megszűnt, annyit mégis megjegyeznék, hogy pusztán a kielégítő mechanikai tulajdonságok és a megfelelő vegyi összetétel alapján acélt teljes bizonyossággal jól hegeszthetőnek minősíteni nem lehet. A történethez még hozzátartozik az is, hogy nem csak az anyag minőségével, hanem a hegesztő szakemberek lelkiismeretével is baj volt! A K varratok repedéseit a lehető legszakszerűtlenebb módon, újabb sor felhordásával igyekeztek eltüntetni. Szerencsére a repedések abba is 52
