Zsámboki Gábor: Acélszerkezetű közúti hidak építése hazánkban 1945-1969 között (Lánchíd füzetek 3., 2007)

A Lánchíd történte

A Lánchíd történte köket, akik alapozási szakértőként tették ismertté nevüket. Itttartózkodásuk alatt zajlott le a két dunaparti város eddigi történetében legsúlyosabb - 1838. március 16-i - árvízkatasztrófa. A szakértők a hídépítést illetően úgy nyilatkoztak, hogy az kifogástalanul alapozott kevésszámú pillérrel megvalósítható, de nem szabad a folyó legkeskenyebb részét e célra kiválasztani. 1838 szeptemberében elfogadták W. T. Clark tervét, amely igen nagy gonddal és hozzáértéssel készült. Az elfogadást követő hónapokban a híd ellenségei még igyekeztek meghiúsítani a megvalósítását, de Széchenyi és hívei szilárd kitartása eredményeként a hídépítésre vonatkozó szerződést 1839 májusában az uralkodó is jóváhagyta. A szerződés nem csak a híd létesítésének feltételeit, hanem üzemeltetésének körülményeit is szabályozta és számos, a jövőre vonatkozó jogi és pénzügyi intézkedést is tartalmazott. Az építkezés helyszíni irányításával Clark Ádámot bízták meg, aki rátermettségét nemcsak a Lánchíd építésével, hanem később a várhegyi alagút megtervezésével és kivitelezésével ékesen bizonyította. A cölöpözési és kőműves munkák főművezetője James Teasdale, a vasszerkezeti munkáké Bland W. Croker volt. A felvonulási és próbacölöpözési munkák már 1839. szeptemberben, majd az alépítményi munkák 1840 februárjában, a pesti hídfőnél, beindultak. Az alépítmények jászolgátak védelme alatt épültek. A 38/38 cm méretű cölöpökből vert cölöpsorok egymástól kb. 1,5 m-re voltak. A budai mederpillér alapjának az alsó síkja a -12,60 m, a pestié a -7,30 m, a hídfőké pedig a -5,14 m szintre került. Az ünnepélyes alapkőletételt 1842. augusztus 24-én tartották. Az építkezésnél foglalkoztatott munkások létszáma elérte a 7-800 főt. Az előmunkások, gépkezelők, vasmunkások angolok, a kőfaragók olaszok, a segédmunkások magyarok voltak. 1846 októberében megérkezett a vasanyag Angliából. A lánclemezek anyaga kovácsoltvas (hegesztett vas) volt 33-34 kp/mm

2 szakítószilárdság értékkel. A lánc szereléséhez 1848. március 28-án fogtak hozzá. Az utolsó, 12. láncszakasz beemelése július 18-án történt. E munka alkalmával a csigasor láncának egyik szeme elpattant és közel 800 t súlyú lánc visszazuhant az úszó munkahídra, amelyet darabokra zúzott, a rajta levőket, közöttük Széchenyi Istvánt is a Dunába sodorva, s egy munkás halálát okozva. A vízbe zuhant láncot kiemelték, a helyére szerelték, majd felszerelték a függesztő-rudakat, a pályaszerkezetet és az egyéb szerelvényeket. 19