Közúti hidász almanach 2004 (Lánchíd füzetek 1., 2005)

Tanulmányok - Mérnökportrék - Dr. Palotás László

HIDÁSZ ALMANACH 2004 Mérnökportrék Tulajdonképpen jó lenne, ha végigmennénk az oktatói, műszaki oktatói pályán, ha már itt tartunk, mert ez egy korábbi beszélgetésünkre emlékezve azzal kezdődött, hogy Professzor úr a hallgatókat már hallgató korában oktatta, majd utána tanársegéd lett, és akkor hogyan következett? Ezzel párhuzamosan voltak más elfoglaltságok is, tudom, majd erre is kitérünk, de egyelőre talán az oktatói pályát nézzük végig, ha szabad kérnem? Az oktatói pályám roppant furcsán és korán kezdődött. Hetedikes gimnazista voltam, mai harmadikos, akkor hívott le az igazgató és azt mondta nekem, miután az osztály nagyon rossz fizikából, és matematikából, megkér engem az osztályban heti négy órában készítsek elő matematika, fizika tárgyra, valamint az ismétléseket csináljam meg. Ezt csináltam két éven keresztül. Tényleg én olyan jól tudtam matematikát, fizikát mindig, hogy messze előre voltam az osztályban, úgyhogy engem sose hívtak föl felelni, meg kell mondanom őszintén. Mikor én ide kerültem, akkor a fizika órán, Pogány professzor valamit felírt a táblán, és akkor a hallgatóság morgott, hogy az micsoda. Parciális differenciálhányados volt. „Mi az, hát maguk ezt nem tudják?" - föltettem a kezemet. „Maga tudja?" „Igen!" „Hol járt maga iskolában?" „Érsekújváron." „Hát maguk hol?" „Itt Magyarországon." Magyarországon akkor nem tanultak differenciál integrálszámítást, de én már tanultam Érsekújvárt és én roppantul szerettem és a matematika volt az egyik legkedvencebb tárgyam. Akkor jött az érettségi, felkerültem Pestre, itt indult el az a nagyon nehéz korszak számomra, nehéz, főképpen fizikailag, nem szellemileg. Első évben Pécelen laktam, ahol egy nyolcadikos gimnazistát tanítottam. Nem volt persze arra elég, hogy abból élni is tudjak, de aztán Pesten is próbáltam tanítványokat szerezni. Másodikos koromtól kezdve pedig állandóan 2-3 tanítványom volt. Mindig gondoskodtak arról, hogy legyen. Éppúgy, mint gimnazista koromban. Mindig a gazdag embereknek a gyerekeit tanítottam mindig gondoskodtak a tanáraim helyesen, hogy aztán nekem mindig valamiből élnem kell. Szóval itt Budapesten is az első években különböző helyeken tanítottam egy csomó embernek a gyerekét: híres szobrásznak a gyerekeit tanítottam, a főkapitány-helyettesnek az egyik gyerekét is tanítottam. És megmondom őszintén elég jól ki tudtam jönni és bírtam azt hogy legfeljebb 4 órát tudok aludni, mert azért rajzolni is kellett, és soha nem volt utóvizsgám. Négy év alatt végeztem az egyetemet kitűnő diplomával, ami akkor óriási nagy dolog volt. Ezért volt az, hogy amikor az 213