Közúti hidász almanach 2004 (Lánchíd füzetek 1., 2005)

Anno 2004 - Eseménynaptár

HIDÁSZ ALMANACH 2004 Eseménynaptár - 2004 képek reméljük érzékeltetik a méreteket, az érdekes részleteket. A Du­naújvárosnál épülő hasonló kialakítású Duna-hídhoz igen jó segítség Pozsony ötödik hídjának megismerése. Szlovákia környezeti, domborzati adottságaiból adódóan az ország gyorsforgalmi úthálózatának kiépítése során alagutak építése is szüksé­gessé vált. Ott jártunkkor az építés alatt lévő Pozsony-Brno gyorsfor­galmi út hiányzó szakaszának építési munkáit, és ehhez kapcsolódóan a Pozsony nyugati elkerülő szakaszon folyamatban lévő Sitina-alagút épí­tését tekinthettük meg. Az előadások és a helyszíni szemle szervezője Végh Gejza főtanácsadó volt (MDPT). A létesítmény, mely tulajdonképpen egy-egy, forgalmi irányonként kü­lönálló, kétsávos útszakasz átvezetésére alkalmas alagútból áll, a szlo­vák D2 autópálya, ezen belül is a 3,3 km hosszú pozsonyi Lamacská Cestad - Staré Grunty része lesz. A beruházást - szintén japán hitel se­gítségével - a szlovák kormány finanszírozza. Elkészülte után nemcsak az országos, illetve nemzetközi forgalom, hanem Pozsony város for­galmának lebonyolításában is nagy szerepe lesz. A dokumentációt a Terraprojekt társaság dolgozta ki. A kivitelezést a Skanska / Taisei konzorcium végzi, ezt 2000-ben kezdték, és 2005-re kell befejezni. Az alagút a Kis-Kárpátok dél-nyugati peremén fekvő gránit képződ­ményben fog keresztülhúzódni. A hegyvonulat alapját kristályos kőze­tek képzik, rajtuk fiatalabb üledékes rétegek találhatók. A gránitból álló alapkőzet a tektonikus mozgások következtében erősen töredezett. Az alagút tervezése és kivitelezése során több befolyásoló tényezővel és problémával kellett szembenézni, többek között azzal, hogy az alagút takarása viszonylag kicsi, 10 és 32 m közötti lesz, a töredezett alapkő­zet igen változatos arculatot mutat, illetve a létesítmény részben lakott terület alatt fog húzódni, és a ki- és bemenő forgalom is lakott területen fog haladni. A majdani alagút felett vannak a Szlovák Tudományos Akadémia épületei is, ezek miatt fokozottan kell ügyelni a zaj- és rez­gés elleni védelemre. Forgalmi szempontok miatt két párhuzamos alagút kialakítása volt szükséges, melyek forgalmi irányonként két sávon bocsátják át a jár­müveket. Az alagutak északnyugat-délkelet irányúak, ám az egyszerü­101

Next

/
Thumbnails
Contents