A Kiskőrösi Közúti Szakgyűjtemény Évkönyve 1994-1999. (2001)
Az útügy a világrészközi út magyar szakasza kiépítésének tükrében
A KISKŐRÖSI KÖZÚTI SZAKGYŰJTEMÉNY EVKÖNYVE 1994-1999 A fentiek értelmében vizsgálva az út magyar szakaszát, megállapítható, hogy ez nagyobbára kielégíti a követelményeket. Az osztrák határ-Horvátjárfalu-Győr-Budapest-kecskeméti út már ezidőszerint végleges burkolattal kiépült, a Kecskemét-szegedi szakasz építése folyamatban van és a Szeged-horgosi szakasz versenytárgyalása is megtörtént. Az útvonal kiépítését megelőzőleg az alkalmazandó burkolatnemek megállapítása céljából forgalomszámlálást végeztek. A forgalmi terhelés ezen megállapítása a magyar állami és törvényhatósági utakon az 1927-28. években felvett statisztikai adatok alapján történt. Az utak fentartásának elhanyagolása a háború alatt és a háború utáni években oly mértékű volt, hogy az államháztartás 1924. évi rendezése után is évekbe tellett volna és óriási összegeket emésztett volna fel azoknak helyreállítása. Az 1924-28. évek közötti időszakra esik egyúttal hazánkban a gépjárművek számának erősebb növekedése (3. ábra), amely az utak irányában támasztott igényeket átalakította és részben növelte. Ez adott okot annak a téves felfogásnak közvéleményszerű elterjedésére, hogy a gépjárművek rontották el az utakat, hogy az automobil kerekének szívó hatása bontotta meg és tette tönkre a makadámpályákat. A magyar forgalom-számlálás oszlatta el szakemberek eló'tt végleg azokat a tévedéseket, melyek e téren elterjedtek. Igaz, hogy vannak, helyesebben voltak egyes útszakaszok, melyeknek forgalmi terhelése oly mértékű, hogy azok makadámrendszerű pályaként fenn nem tarthatók, mégis utaink túlnyomó része a fenntartás mikéntjének csekély megváltoztatásával kifogástalan állapotba volna hozható. A magyar utak és áll ez különösen az állami utakra, azért voltak rosszak s azért rosszak ma is, mert fenntartásukról 1914 óta nem gondoskodtak a rajtuk lebonyolódó forgalomnak megfelelő mértékben. Mi hát a forgalomszámlálás lényege? Megállapítani, hogy az útvonalon közlekedő járművek milyen jellegűek, mekkora terhelést adnak át az út burkolatának, mily módon, mely sebesség mellett. A forgalomszámlálás nem új fogalom. Szászországban már 1845-ben gyűjtöttek közúti forgalmi statisztikát és hazánkban is elrendelték 1895-ben a közúti forgalom megállapítását. Ezek a felvételek azonban inkább arra szorítkoztak, hogy az egyes utak forgalmi sűrűségét állapítsák meg és ezáltal osztályozzák az útvonalakat. Nem voltak tekintettel ezen adatgyűjtésnél a fogalmi terhelés nagyságának jelentőségére; ezzel csak a gépjárművek elterjedése után kezdenek foglalkozni. 1)21. 1322. 1925. 132*. 112S. 1916. 1927. T92S. 1329. fSJŰ- fStíf. 1332, fSSS. 135*. 1955. 3. ábra 52