A Kiskőrösi Közúti Szakgyűjtemény Évkönyve 2000-2006. (2007)

VII. Szakmatörténeti tanulmányok

1945-ben még 25 államépítészeti hivatal működött. Az eddigi 19 útfenntartó vállalatot 12 közúti üzemi vállalattá alakították, a korábbitól eltérő feladatkörrel. [4] A kirendeltségek munkája több megyét érintett, ez nehezítette munkájukat, ennél is nagyobb gond volt a makadámutak járhatóvá tétele (folyékony, Hl. hígított bitumennel) [9] 2.4 Közúti igazgatóságok az útmesterségek megszervezéséig (1958-68) Az úthálózat hossza alig változott, kedvező tendencia volt a makadámburkolatok „pormentessé tétele", mert ezzel megszűnt ezek bordásodása, állandó kátyúsodása. Előrelépés volt az is, hogy az utakat ebben az időszakban 5000 km hosszon korszerűsítették. [10] A személygépkocsik és különösen a motorkerékpárok száma gyorsan nőtt: 1958-ban 18 ezer személygépkocsi és 180 ezer motorkerékpár Central buildina of the road ODeration centre of Tárnok volt. Az utakat forgalmuk alapján (1963-ban volt forgalomszámlás) újból meghatározták: 3120 km-rel csökkent a főúthálózat, s lényegében alig változott ez napjainkig. [4] A jól működő kirendeltségeket közúti igazgatóságokká fejlesztették, szabályozva a hatósági-, építtetői- és fenntartói feladataikat (20/1958. KPM sz. utasítás). Az utak, hidak fenntartása továbbra is egyéni útőrökkel történt, akiket szakaszmérnökök alá tartozó szakasztechnikusok irányítottak. Az útőrök száma 1966-ban 4644 volt, korábban ennél többen végeztek fenntartást. [10] A szakasztechnikusi körzetek száma 180190 volt (150-170 km-ként). A burkolatállományt egyre kevésbé lehetett kézi szerszámokkal fenntartani, ezért 1959-ben elkezdődött az útfenntartás kisgépesítése (mezőgazdasági eszközök, porfúvók, bontókalapácsok, stb.). A gépesítés az útőrök brigádokba vonását tette szükségessé (3-6 fő), ezzel létszámot és költséget lehetett megtakarítani. [11] A gépesített brigádok rendszerének kialakítása a KPM Közúti Főigazgatóság (1964-től működött) elemző munkája alapján történt (23/1966. KPM Főig., majd 755440/1967. KPM Főig. utasítás). Az út és hídfenntartás: motoros útőrök (60-80 km-ként) kisbrigádok (5-6 fő) és gépláncok közreműködésével történt, 350-400 kmes útmesteri körzetekben. Három igazgatóságon kipróbált rendszer tapasztalatai alapján vezették be ezt a szervezetet, mely 1968-ban 86 útmesterséggel már teljes volt, átlag 63 fővel (4126 útőr és 1343 gépkezelő tevékenykedett ekkor), a rendelkezésre álló géppark 540 millió Ft értékű volt. [10, 12] Az útmesterségeket telephellyel is el kellett látni - korábban csak kisebb bérlemények voltak. Az igazgatóságok igyekeztek megfelelő helyen, kellő területű telken, szerény kivitelű épületeket emelni: 1966-68-ban 58 millió forintot fordítottak erre a célra. [3] Figyelemre méltó az útmesterségeknek a makadám utak járhatóvá tételében végzett hatalmas munkája: évi több ezer km út portalanítása. Erre igen nagy szükség volt, mert a járművek száma erőteljesen: 10 év alatt kb. a tízszeresére nőtt. [3, 8] Nemcsak az útállapot javításában, hanem forgalomtechnikai munkákban: burkolatjelek, jelzőtáblák festésében, nyári-és téli forgalombiztosítási munkában is érdemi előrelépést sikerült elérni. Kedvező volt az 1963-ban hozott döntés, mely szerint fokozatosan, 1970-ig megyénként alakították ki a közúti igazgatóságokat. 2.5 Útmesterségektől az üzemmérnökségekig (19681974) Az úthálózat korszerűsítése a korábbinál kisebb ütemben folytatódott (mintegy 2000 km), a portalanítás azonban befejeződött. Mindezek mellett az útállapot a kedvezőtlen időjárás és a gyorsan növekvő számú és súlyú gépjárművek miatt (két és félszeres volt ekkor a növekedés) romlott: 1966-70 között négy alkalommal, az úthálózat átlag 7%-a olvadási kárt szenvedett [15], ráadásul a téli forgalomban 1969-70 telén óriási fennakadások voltak. Az úthálózatot ért elemi károk (olvadási kár, téli időszak nagymértékű forgalmi fennakadásai) mellett a forgalom növekedése miatt, egyre nagyobb hosszúságban elégtelen lett a teherbírás még a főutakon is és az átlagszélesség az 83