A Kiskőrösi Közúti Szakgyűjtemény Évkönyve 2000-2006. (2007)
VII. Szakmatörténeti tanulmányok
Summer measuring field work of Technology university students on summer measuring work, between the two world wars alatt kiderült, hogy az utakkal való törődés egyre több feladatot ró a megyei mérnökökre, ezért egyes helyeken „útfelügyelőket" alkalmaznak, akiknek kizárólagos feladatuk lett az utak és hidak felügyelete és esetleges karbantartásuk irányítása. II. József (1780-1790.) megszüntette a vármegyéket, és az országot kerületekre osztva, azokban Kerületi Építészeti Igazgatóság-okat, hozott létre, melyek munkáját az Országos Építészeti Főigazgatóság irányította. Rendelkezései szerint - de már részben Mária Terézia idején is - a birodalom közútjaiból a fontosabbakat „álladalmi utak"-r\ak minősítette s ezek építését és karbantartását az „állam-mérnökök" irányították. A többi, az ország túlnyomó többségét jelentő közút a területileg illetékes vármegyék kezelésébe, tulajdonába került. Ezek voltak a „törvényhatósági utak", melyek műszaki ellátását a megyei „úti biztosok" végezték. Még Mária Terézia vezette be a „kötelező közmunka" alkalmazását, elsősorban az utak és vízi létesítmények építésére és karbantartására. A Mária Terézia által létrehozott megyei mérnöki hivatalok egészen 1873ig maradtak fenn. A XIX. századi reformkornak mind-össze annyi eredménye volt, hogy az 1825. évi országgyűlés az ország zömében törvényhatósági kezelésű útjainak kiépítését a vármegyékre hárította. Az, hogy ez mekkora feladatot jelentett, érzékelteti, hogy az ország teljes úthálózatát jelentő több tízezer km-nyi úthálózatból mindössze alig 2100 km volt az állami út. Az osztrák kormányzat 1849-ben a közúthálózat tekintetében is egységes elvek szerint akarta a közutakat igazgatni. Ezért a birodalom állami közútjait három csoportba sorolta: 1./ a birodalmi közutakra, amelyek a birodalmat a szomszédos országokkal kapcsolta össze, 2.1 az országos közutakra, amelyek a birodalom egyes tartományait kapcsolta össze, és 3./ a tartományi közutakra, amelyek az egyes tartományok fontosabb városait kötötte össze. Ekkor az állami utak közé soroltak 45o mérföldnyi utat (3415 km). Az utak építése és karbantartása változatlanul, csaknem kizárólag a köteles közmunka igénybevételével történt, amelyek egy részét az állami kezelésű utak fenntartására kellett fordítani, nagyobb részével pedig a törvényhatóságok rendelkeztek. Újjászervezték ekkor a II. József halálakor visszavont rendeletekkel megszűnt Országos Építészeti Igazgatóság-ot, és visszaállították annak megyei szervezeteit, amelynek mérnökei azonban csak az állami utak felügyeletét látták el. Elrendelték továbbá azt is, hogy az utak karbantartásához „útkaparókat" kell alkalmazni, akik az állami utakon a „körzeti úti mesterek", a többi közúti csoportban az „úti biztosok" irányításával végzik el az utak karbantartását. Az úthálózat zömét alkotó törvényhatósági utak felett a megyei alispánok látták el a felügyeletet, a szolgabírói hálózat útján, a karbantartás végrehajtásának irányítása pedig az egyes települések előjéróságára, a városok tanácsaira, illetve azok polgármestereire hárult, akik egy idő után arra kényszerültek, hogy szakemberekre bízzák úthálózatuk gondozását, akiket „úti biztosoknak" neveztek. Az útépítés és karbantartás műszaki irányítása tehát az állami utak tekintetében az állam-mérnökök, a törvényhatósági utakéban pedig a megyei úti biztosokra hárult. E rendszernek nagy hátránya volt, hogy a megyei úti biztosokat a megyei közgyűlés választotta meg s a választás nem mindenhol esett egy útépítésben és útkarbantartásban tájékozott, gyakorlott emberre. A Bach-korszak közúti intézkedéseit illusztrálja egy pályázati felhívás, mely a Nagyváradi Kerületi Építészi Hivatal tesz közzé a sajtóban [2] a „...Magyarországon felállítandó rendszeres építészeti intézetekhez szükséges útmesterek »wegmeister»- ek alkalmazására...". A felhívás szerint „...az útmesterek elbocsátható, állami szolgák, kiknek kötelessége leend az utak jó karbantartására ügyelni, miértis az útkaparók nékiek közvetlenül alárendeltetvék...". Közlik a pályázati felhívásban azt is, hogy egy-egy útmesterre 2-3 mérföldnyi (kb. 15-25 km) „...hosszú út bízatik...". Az útmesteri feladatra csak olyan egyének jelentkezzenek, akik „...ép és erős test alkotással rendelkeznek, jól írni, olvasni, számolni és annyit rajzolni tudnak, amennyi ilynemű középítészek értelmezésére igényeltetik /.. IA polgári állásra folya71