A Kiskőrösi Közúti Szakgyűjtemény Évkönyve 1987-1993. (1995)
Dr Jánoshegyi Ferenc: A magyar úttervezés története 1960–1990
A 60-as éveket megelőző időszakból ránkmaradt úthálózat és az úttervezés elsősorban a fogatolt járművek igényeit vette figyelembe, hosszú, gyakran nem szabályos egyenesek, rövid és gyakran ugyancsak nem szabályos kanyarok jellemezték a vonalvezetését. Az úttervezők — elsősorban az UVATERV-ben — már az 50-es évek második felében kezdtek behatóan foglalkozni a vonalvezetés kérdéseivel, és azóta széles, tudományos irodalma van. A már ismertetett tervezési szabályzatok mellett kiadásra kerültek az UVATERV segédletek: - 1958-ban: Korszerű útvonal kialakítása a vízszintes és magassági vonalvezetés összehangolása alapján - 1962-ben: Útkorszerűsítések vízszintes vonalvezetésének gazdaságos tervezése - 1978-ban: Utak korszerű vonalvezetésének szempontjai A magassági vonalvezetés, továbbá a vízszintes és magassági vonalvezetés elveiben egységesebbek voltak az álláspontok. A hosszú egyenesek és rövid ívek felfogás időszaka után a maximum 3 km hosszú egyenesek és ezek közé arányosan elhelyezett ívek felfogása következett. A 70-es évek elején az úgynevezett hajlékony vonalvezetés elve uralkodott, azaz a legkevesebb egyenest tervezni és ezek közé, vagy egyenes nélkül is hosszú klotoidokból és körívből álló íves szakaszokat beiktatni. Beigazolódott, hogy elsősorban a biztonságos előzések miatt szükség van hosszabb egyenesekre is. Most a harmonikusan elhelyezett elemek, tehát ne rövid és hosszú egyenesek, vagy nagyon eltérő sugarú ívek kövessék egymást, felfogásra tértek át. A tárgyalt 30 év alatti időről-időre felmerült téma volt a keresztszelvények, illetve az útkorona és elemeinek szélessége. Főként a politikai és gazdasági szervek képviselői azzal vélték az útépítési költségeket csökkenteni, hogy igyekeztek a koronaszélességet és azon belül egyes elemek szélességét csökkenteni. Az úttervezők igyekeztek igazolni, hogy az útkorona egyes elemei meghatározott funkciót látnak el, és az út csak akkor lesz biztonságos, ha az adott kategóriájú úton elegendő az elem szélessége a funkció betöltéséhez. Ezt az elvet már 1965-ben a Mélyépítéstudományi Szemlében megjelent cikkben ismertette az UVATERV akkori Úttervező irodájának vezetője. Egyébként minden ilyen kezdeményezésnél igazolódott, hogy az útkorona csökkentésével nem lehet olyan mértékű építési költség csökkentést elérni, mint azt az akkori párt- és gazdasági szervek várták. Az útkorona egyes elemeinek szakszerű kialakítása is folyamatosan napirenden volt, mind a tervezők, mind a kutatók, vagy a közúti főhatóság területén. így például már 1958-ban UVATERV segédlet született - A közúti tömegközlekedési járművek megállóinak kialakítása címmel, vagy az ún. álló (parkoló) forgalom részére helybiztosítás céljából - Gépjármű parkolóhelyek kialakítása és méretezése címmel. A KPM Közúti Főosztálya 1975-ben műszaki irányelveket adott ki MI 63—79/1975. szám alatt az érdesített homokaszfalt építésére. Ezzel korszerű, új kopóréteg építését vezette be. A KPM Közúti Főosztálya a Tanácsi Közlekedési Főosztállyal együtt egy útmutatót adott ki - A gyalogos-átkelőhely telepítésének irányelvei település belterületén címmel. Ezt az útmutatót az idézett főosztályok 1986-ban a KTI által kidolgozott „Gyalogosátkelőhelyek kijelölése, üzemeltetése és megszüntetése" című útmutatóval váltották fel. A tárgyalt 30 évben az úttervezés egyik leglátványosabb fejlődését hozta a csomópontok tervezése. 88
