A Kiskőrösi Közúti Szakgyűjtemény Évkönyve 1987-1993. (1995)
Dr Jánoshegyi Ferenc: A magyar úttervezés története 1960–1990
Az '50-es években még az utak általában változatlan keresztmetszettel keresztezték egymást, vagy csatlakoztak egymáshoz. Az 1953. évi Főközlekedési utak tervezési irányelvei a szintbeni csomópontok kiépítésére háromszögű terelősziget mellett helytelen, balesetveszélyes forgalmi rendet tartalmazott. Az UVATERV tervezői egyes tervezésekben már a '60-as évek elején új elvek szerint terveztek. A csomópontba torkoló alárendelt utakat cseppalakú szigettel irányonként különválasztották, nagyobb forgalomnál a főirányokat terelőszigettel elválasztották és osztályozósávokat alakítottak ki. Ezt a tervezési gyakorlatot később az OKTSZ előírta. A közúti forgalom növekedésével egyre több városi csomópontban jelentkeztek forgalmi nehézségek. Felmerült a szintbeni csomópontok kapacitásmeghatározásának kérdése, továbbá az a kérdés, milyen feltételek — elsősorban mekkora forgalom — esetén célszerű a jelzőlámpaszabályozást bevezetni. Erre adott választ a BME Útépítési tanszék 1967-ben készített kutatása, amelynek címe „A közúti jelzőlámpával történő forgalomirányítás bevezetése" volt. Azóta a jelzőlámpás forgalomirányítás a vidéki városokban is széleskörűen elterjedt. Technikai kiépítése rohamos fejlődésen ment keresztül az egyedi jelzőlámpás irányítástól az összehangolt jelzőlámpás irányításon keresztül a gócpontra kiterjedő, illetve a központi forgalomirányítási rendszerig, a mechanikus vezérléstől az elektronikus vezérlésig. A jelzőlámpás forgalomirányítású csomópont tervezése is komplexebb feladattá vált. A forgalomtechnikai tervezéssel összhangban lévő csomópont-kialakítás tervezése kiegészül a kábelcsatornák és aknák, jelzőlámpa oszlopok, továbbá elektromos technológiai tervezéssel. Sajnos, a hazai viszonyok a tárgyalt időtartam alatt nem voltak alkalmasak arra, hogy a külterületi csomópontokon általánosságban jelzőlámpás irányítást vezessenek be. Ezért még mindig különös figyelmet érdemeltek a jelzőtáblával szabályozott külterületi csomópontok is. A BME Útépítési tanszéke 1986-ban kiadta a „Vizsgálatok jelzőtáblával szabályozott külterületi csomópontok kapacitásának meghatározására" című kutatási anyagát. Kutatásaik alapján számítógép-programot dolgoztak ki, és ezzel módszert javasoltak az alárendelt irányból átbocsátható járművek számának meghatározására jelzőtáblás forgalomirányítású külterületi csomópontok esetén. A módszer alkalmas a mellékirányú járműveket ért átlagos időveszteség meghatározására és a felállási szakaszok hosszának számítására. A közlekedő ember hamar rájött arra, hogy a csapásoknak, utak állagának egyik legnagyobb ellensége a víz. Ez a helyzet máig sem változott. Mind a talajvizek, mind a csapadékvizek veszélyeztetik a modern utak állagát is és veszélyt jelentenek a közúti forgalomra is. Ezért az úttervezőknek mindig elsőrendű feladata volt az utak víztelenítésének megtervezése. A '60-as években még maga az úttervező végezte a víztelenítési tervezést is. Idővel azonban az út, mint építmény komplikáltabb építéssé vált, mint egyszerű makadámútépítés, az út környezete — még külterületen is — föld alatti és föld feletti vezetékekkel, mezőgazdasági és ipari építményekkel kapcsolatba került, az utak víztelenítését szaktervező vette át. Ezen tervezési munkák szakszerű tervezése érdekében az UVATERV kiadta - 1972-ben az „Utak víztelenítési munkáinak tervezése" és - 1975-ben az „Utak alatti csatornák (csőátereszek) tervezése" című segédleteit. Mindkét segédlet részletes alapossággal az előkészítéstől a tervek kiállításáig tárgyalja a feladatot és támpontot ad a tervezőnek. Nem minden úttervezésben fordult elő, de különösen súlyos balesetek helyévé vált a közutak és vasutak szintbeni keresztezése. 89
