Tóth László: Magyarország közútjainak története (Budapest, 1995)

Útügyeink a két világháború között (1919–1945)

Az útfenntartási hitelek ki nem elégítő mértéke és az útépítések majdnem teljes szünetelése folytán az ország kőanyagigénye is igen kicsi volt. A Dunántúlon, a Mátra és Bükk hegységben, továbbá a Tokaj vidékén lévő kőbányák termelése is csak az 1923. évtől vett nagyobb lendületet Az említett kőbányák az 1923—1930. években újabb gépi berendezéseik évről évre történő tökéletesítésével a termelőképességüket nagymértékben fokozták és üzemük vitelét gazdaságosabbá tették. Az említett időszakban az útépítési tevékenység növekedése és az útfenntartási munkákhoz szükséges kőanyagok mennyiségének emelkedése a vállalkozói kedvet növelte és ez a Dunántúlon, Nógrád vármegyében, a Mátrában és a Tokaj vidékén több kisebb-nagyobb, közöttük modern gépi berendezésekkel is ellátott kóbányaüzem létesítéséhez vezetett (99. kép). Ebből az akcióból egyes vármegyék is kivették részüket. így nyílt meg a Pest vármegyei Kőbánya és Útépítő Rt. dömörkapui kőbányája Szentendrén (Pest-Pilis-SoltKiskun, Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyék tulajdona volt), továbbá a Békés és Heves vármegyék által berendezett apci kőbánya. E terhes, de hasznosnak ígérkezett befektetésre a vármegyéket egyrészt az a körülmény indította, hogy a magánkőbányák ebben az időben a kőanyagok árát jelentősen felemelték, másrészt a vármegyék folyton növekvő zúzottkő szükségletét kielégíteni másként nem tudták. Ebben az időben a nagyobb bazaltbányáink a Dunántúlon: a badacsonyi, káptalantóti, ncmesgulácsi, sághegyi, sümegi, tördemici és a zalahalápi, Nógrádban pedig a két somoskői és pécskói. Nagyobb andezitbányáink: apci, bodroghalászi, dunabogdányi, göngyösi, inóci, monosbéli, nagybátonyi, nógrádjobbágyi, paphegyi, sárospataki, solymosi és farkasmályi, selypi, szentendrei, szobi, tarcali, tokajvidéki és visegrádi. Diabázbánya: a szarvaskői. Fonolitbánya: a hosszúhetényi. A sok mészkőbánya közül a polgárdi és nagyharsányi bányák, mint legnagyobbak említhetők fel. 1928—1929-ben a bazaltbányák átlagos évi termelése 14 800 vagon faragottkó, 125 500 vagon zúzottkő és zúzalék, 9 000 vagon terméskő, az andezitbányák termelése pedig 7200 vagon faragottkó, 105 500 vagon zúzottkő és zúzalék, és 42 600 vagon terméskő volt. 98. kép — MÁVAG Ul I-10-es úthenger 1928-ból. 99. kép — Munkahelyi (mobil) kőtörógép A Közlekedési Múzeum tulajdona 92