Tóth László: Magyarország közútjainak története (Budapest, 1995)

Az első úttörvénytől a világháborúig (1891–1918)

A rendezett tanácsú városok műszaki osztályának létszáma olyan kicsiny volt, hogy más feladataik ellátása mellett a városi utak és utcák építésének és fenntartásának kérdésével nem tudtak az ügy jelen tőségének megfelelően foglalkozni. Az 1890. évi I. törvénynek egy külön fejezete szabályozta az új közutak és hidak tervezése és engedélyezése körül követendő eljárást. A törvény a közutak területével kapcsolatosan felmerülő vitás kérdések eldöntésének megkönnyítésére elrendelte közúti telekkönyveknek, az ún. közúti törzskönyveknek a készítését is. Már az első világháború előtti időszakban az állami közútjaink nagyobb részének törzskönyveit el is készítették. A törvénynek egy külön fejezete foglalkozik az útrendóri kihágásokkal és a kiróható büntetésekkel. Ennek egy része a mai értelemben vett KRESZ-szabályoknak felel meg, más része az út igénybevételét szabályozza. Annak ellenérc, hogy a közúti törvény intézményesen nem gondoskodott az úthálózat fejlesztéséről, illetve a fejlesztéshez szükséges erőforrásokat kellő mértékben nem biztosította, mégis említésre méltó eredményekről és kezdeményezésekről lehet beszámolni. Ilyen az alföldi úthálózat építésének felkarolása. 1894-ben kezdődött és 1901-ben végződött az akkori elnevezés szerint a „Duna— Tisza—Körösközi" alföldi transzverzális út, a volt baja—csongrád—erdőhegyi (Baja— Kiskunhalas—Kiskunfélegyháza—Csongrád—Szarvas—Kunszentmárton— Békéscsaba—Gyula) állami út építése, ami ennek a korszaknak közúti vonatkozásában egyik legkiemelkedőbb eseménye volt. Ez a 301 km hosszú út építése régi mulasztást pótolt, s az Alföld lakossága egy részének régi jogos igényét elégítette ki. Ezzel az úttal együtt épült meg a csongrádi közös közúti-vasúti Tisza-híd is (67—70. képek). Ezt a nagy útépítést még két másik transzverzális útnak, éspedig az 1901—1907. években a 439 km hosszú dunaföldvár—debrecen—máramarosszigeti (Dunaföldvár— Kecskemét—Cegléd—Szolnok—Karcag—Debrecen—Érmihályfalva—Nagykároly— Szatmárnémeti—Máramarossziget) és az 1908—1914. években a 139 km hosszú berettyóújfalu—békéscsaba—orosházi út építése követte. Már a századunk elsó éveiben fokozódó mérvű igények jelentkeztek a faragott kő anyagok iránt. 67. kíp — Keskeny nyomközú vasíít mozdonyparkja a kőanyag 68. kép — A baja—csongrád—erdőhegyi kövesút avatóiinnepsége helyszlnrcszállításához az alföldi küvesútra 1898-ban Kiskunfélegyházán, 1899-ben 68