Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 4. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Alabán Ferenc: A valóság tükörcserepei a szlovákiai magyar lírában
irodalomnak - Dobos László, Duba Gyula, Mács József, Gál Sándor, Zalabai Zsigmond és mások művei bizonyiték értékűek ebből a szempontból). A második világháború után, az ötvenes években induló szlovákiai magyar költők a valóság elkötelezettjeiként, ezen belül mindenekelőtt a régió, a falu elkötelezettjeiként indultak. Dénes György (Magra vár a föld, 1952; Kék hegyek alatt, 1955), Bábi Tibor (Ez a te néped, 1954; Hazám, hazám, 1995), Gyurcsó István (Anyám mosolyog, 1955), Csontos Vilmos (Kell itt a szó, 1956), majd Ozsvald Árpád (Tavasz lesz újra, kedves, 1956), Veres János (Ifjú szívem szerelmével, 1955), Török Elemér (első önálló kötete csak 1968-ban jelent meg Fényért perelek címen) lírája közvetlen kapcsolatot mutat a klasszikus népi magyar költők (Petőfi, Arany, Csokonai, Illyés, Erdélyi, Sinka és mások) örökségével - megfigyelhető ez az ismérv programadásban, szemléletben, élményekben és nyelvhasználatban egyaránt. Másrészt: jelentkezésük egybeesik az ún. „újfajta” realizmus (hivatalosan: szocialista realizmus) térhódításával, ami nagy szerepet játszott az akkor indulók költői profiljának, ars poeticájának és a líra akkori társadalmi funkciójának kialakításában. Az említett költők és más alkotók is a Fábry Zoltán által megfogalmazott „valóságirodalom” hatására és annak értelmében fordultak a legkézenfekvőbb valósághoz, a néphez, a kisebbségi problematikához és a falu anyagához. Ezekben a versekben viszont nem a lírikus művészi valóságát, hanem a kész tényeket, tárgyakat, rekvizítumokat és embereket, tehát a tükrözött közvetlen valóságot, a megismerésben jelen levő kész tényeket és kifejleteket láthatjuk viszont. így tükrözik Dénes György és Veres János idilljei a faluról és a folklórról kialakított képzeteket, hogy a faluból téma és tartalom váljék, s így jórészt ne keltsen lírai-esztétikai hatást, így vetíti ki többek között Ozsvald Árpád költészetének egy része az ötvenes években kialakult falukép látszatkonfliktusait, melyekben elvész a költő maga. Még nagyobb mértékben igaz ez a megállapítás Csontos Vilmos, Gyurcsó István, Török Elemér költészetére, akik ekkor csak részben vagy egyáltalán nem tudtak túllépni a leegyszerüsitett népiességen, a falu anyagán és a szülőföldélményen. Kereső szenvedélyük nem, vagy csak részben találta meg azt az anyagot, amelyben költői énjük esztétikummá objektivizálódott (szerelmi ihlet, kisebbségi problematika, alkalmi költői motívumok stb.). Az idő telte fokozatosan változásokat is hozott az említett költők fejlődésében. Példának okáért Ozsvald Árpád egy szimplifikált költői attitűd után az „egyszerűség” és a mítosz felé orientálódik a provincializmus ellenszereként (Földközelben, 1956; Laterna Magica, 1967), Bábi Tibor a megismerés filozófiai színtereit fogja vallatóra elmélkedő lírájában (A forrás éneke, 1956; Könny a mikroszkóp alatt, 1966), Dénes György „befeléfordulása” az ihletforrások felfedezését, gazdagodását és fokozatos elmélyülését eredményezte (Évek hatalma, 1966; Az idő börtönében, 1970). Az ötvenes évek második felében történő változás a szlovákiai magyar irodalomban 1956-tól érezhető igazán. 1958-ban megjelenik az Irodalmi Szemle és az ún. „nyolcak” antológiája. Új lírikusi nemzedék jelentkezett ebben az antológiában a mindenség igényét hirdető költői programmal, az egyszerűsítő szemléletet megtagadó összetettebb, valóságon alapuló, de egy sajátos nosztalgiától és romantikától sem mentes költészettel. Ez a nemzedék tudott és képes volt újat mondani önmagáról, a világról, a népről, az irodalomról - tudott és mert különbözni szinte mindenféle értelemben: írói attitűdben, nyelvi stílusban, témaválasztásban, morális normákban, közérzetben - mindenekelőtt önmaguk akartak lenni. Az ún. „nyolcak” nemzedékének meghatározó költőegyéniségei indulásában is fontos szerepet kapott a kisebbségi valóság és a népi motívumrendszer. Nem feledhetjük, hogy ezek a költők is nagyrészt népi indításúak voltak, falu- és szülőfóldélménnyel Új Hevesi Napló 63
