Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 1. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Székely-Kiss Edit: Úti élmények „Csángliából” III.
C7 xékeCy-^7\)túá ^cUf QÉlí élmé&iy&h „ <^ykin^/ó(iÁó/ avagy Ki vagy te moldvai csángómagyar? Ha nem tü Kárpátok Keté szakagyatok Münköt Moldovába Veszni ne hagyatok” (Duma-István András) Magyarországról való elutazásunk előtt Halász Pétertől, a Lakatos Demeter Egyesület titkárától és munkatársától Fucskámé Zsuzsától sok hasznos információt, nevet, címet, telefonszámot kaptunk. így kerültem telefonkapcsolatba Bartha Andrással, a bákói Moldvai Csángómagyar Szövetség elnökével, akivel találkozóban állapodtunk meg a megérkezésünk utáni héten. Akkor még úgy volt, hogy a bennünket szállító mikrobusz ott marad velünk és rendelkezésünkre áll szükség esetén, illetve, hogy kirándulásokat teszünk vele Moldvában. Sajnos, nem így történt. T. Tamás is mikrobusszal jött Budapestről, de már megérkezése másnapján közölte, hogy meghibásodott az autója és semmiféle fuvart nem tud vállalni. ■ Ugyan ki hiszi majd el nekem otthon, hogy a harmincöt kilométeres távolság leküzdése úgy néz ki pillanatnyilag, hogy megoldhatatlan? Na de hát mire való az otthonról hozott mobiltelefon? Nosza, telefonáljunk az elnök úrnak és mondjuk el neki a gondunkat! Térerő híján ez sem olyan egyszerű, mint gondolnánk. Egyet tudok: még egyszer nem megyek fel a templomtoronyba! Hogy kerültem korábban a külső- rekecsini templom legmagasabb pontjára, ahová többet nem kívánkozom? „Sora” van annak! Megérkezésünk délutánján csoportunk vezetője annyira megörült a barátai viszontlátásának, hogy több mint egy óráig elő sem került. Mi pedig egy ideig üldögéltünk a vendéglátóink házának lépcsőjén és a csomagjaink tetején, majd eszünkbe jutottak aggódó családtagjaink, akik szavunkat vették, hogy azonnal telefonálunk, ha megérkeztünk. Mivel térerő nem volt, elindultunk a templom felé. Az istenháza nyitva volt, előtte néhány gyerek játszott, közöttük egy tizennégy- tizenöt éves forma fiú, a harangozó. Biztatott bennünket, hogy menjünk fel a toronyba, merthogy ott biztosan működni fog a telefon. A grádics jó szélesnek látszott, így hát bátran elindultunk felfelé. Az első szint után azonban közönséges létra következett, amelynél nem lehettünk biztosak abban, hogy meg is tart bennünket. A fiúk pillanatok alatt feljutottak és igyekeztek belénk bátorságot önteni. A mi testsúlyunk alatt recsegett- ropogott és jobbra-balra ingott a létra, de visszafordulni már semmi értelme nem volt. Györgyi ért fel előbb. Úristen, gondoltam. Szerencsésen ideérkeztem és most itt fejezem be az életemet, mielőtt telefonálhatnék. Otthon ilyen őrültséget még fiatalabb koromban sem követtem el! Na mindegy, most már benne vagyok! Alea iacta est! Akik már fent voltak, segítettek tanácsaikkal a kapaszkodásban. Végre ott voltam a harangok mellett! Éppen harangozni kellett, és a fiú tőlem kérdezte meg a pontos időt. így hát aznap Külső- Rekecsinben az én órám szerint harangoztak. (Mint később kiderült, az órám három percet késett.) Nagyon szép a harangszó messziről, de közvetlenül a harang mellett csak az Új Hevesi Napló 71
