Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 6. szám - VERS, PRÓZA - Murawski Magdolna: A rinocérosz és a madarak
Zffy&i&awA/ci dfficujfdo/'na Qj4) 'rimzcéwoMt é& a mac/wmA Egy napon a rinocérosz felnézett az égre. Szimatolt egy ideig, majd dühösen morogni kezdett:- Milyen borzasztó, hogy elhíztak ezek a cinegék! Egész nap csak üvöltenek, és elesznek előlem mindent! És milyen rondák! Egyszerűen rossz rájuk nézni. Hiú vigyorral a pofáján nézegetni kezdte magát egy pocsolyában. Gyönyörködött szürke öltönyében, vastag redőkkel borított pofájában, sunyin pislogó szemeiben és az orrán éktelenkedő, kiálló valamiben.- Bizony mondom, hogy ezek a csiricsáré ruhába öltözött kis szemetek olyan randák, mint a bűn! És milyen csúf zöld tollak éktelenkednek rajtuk! Felháborító! Dühében rohangálni kezdett, letaposva mindent, ami csak az útjába akadt.- Muszáj revíroznom! Nem tűrhetem, hogy kiszorítsanak a saját területemről! Amelyik csak az utamba kerül, azt mind elkapom és ízekre szaggatom! Mivel nem volt már túl fiatal, hamarosan elfáradt a futkosásban és pusztításban. Lassúbbra fogta hát az iramot. Lihegve, tajtékozva, fájó ízületeinek nyikorgását hallgatva tovább fújtatott:- Én sokkal szebben tudok repülni! Mindenki láthatja, hogy kavarom a szelet, mikor így nekiiramodom, mint az imént. Én sokkal szebb vagyok! Én vagyok a legszebb széles e vidéken! Egyre lassúbb iramban haladt a madaraktól hemzsegő tó partja felé. Már előre idegesítette, hogy annyiféle szárnyas lebzselt, fürdött, viháncolt és láthatóan jól érezte magát, rá se hederítve arra, hogy egy őslény közeledik feléjük. Be akart rontani a tó közepére, ahol a madarak valóságos szigetet alkotva gyülekeztek össze, és hangos fecserés, pocskolás, vidám fürdőzés közepette beszélték meg a világ dolgait. Egy idő után viszont a víz egyre mélyebb lett, a nagy szürke állat elfáradt, és lerogyott egy kiálló, homokos buckára. A hűs hullámok ugyanúgy simogatták bőrét, mint bármely más állatét, de ő a testét borító vastag páncél miatt ezt nem is érezte. Csak a kellemes hőmérséklet és a hullámok ritmikus mozgása andalította el kis időre úgy, hogy majdnem el is aludt. Félálomban még érzékelte, hogy madarak szállnak a hátára és tisztogatják a bőrét a benne meghúzódó parazitáktól.- Csúfak vagytok - gondolta magában dohogva -, de erre még jók vagyok! Szendergett kicsit, majd egy élesebb csőrvágásra egyszer csak felriadt.- Veszélyben a területem! Már biztosan elfoglalták előlem a cinegék! - horkant fel dühösen, és talpra ugrott. Azaz ugrott volna, mert előbb visszacsúszott a vízbe a bucka tetejéről. Jól felkavarta maga körül az iszapot, és előbb úszva, éviekéivé, majd a part felé csörtetve a sekélyebb vízben gázolt kifelé. Minden állatra rámorgott és el akarta kergetni őket, de azok csak úgy ímmel-ámmal húzódtak félre az útjából, hiszen már öreg rinocérosz volt, és ugyan kinek árthatott volna komolyabban?! Mielőtt elhagyta volna iménti fürdőhelyét, jócskán meghempergett a vízparti iszapban, és elégedetten megrázva magát távozott, a többiek nagy megkönnyebbülésére. Idegesítette, zavarta a többi állatot örökös morgásával, ellenségeskedésével, sunyi oldalpillantásaival, önelégültségével. Amint az általa oly gyakran megjelölt terület felé trappolt, ismét csak hergelni kezdte magát: Új Hevesi Napló 25
